Takarítás a plébániatemplom körül

helyszín: Plébániatemplom

kezdés: 9 óra

A tél beállta, valamint az ünnepek előtt szeretnénk a templom és a plébániai központ környékét rendbe tenni. Ehhez a munkához kérjük a Testvérek segítségét október 29-én, szombaton 9 órától. Ha valaki csak rövidebb időt tud erre szánni, természetesen azt is hálásan fogadjuk. Templomunk mindnyájunk közös büszkesége. Az pedig, hogy milyen, s milyen a környezete, saját hitünkről tanúskodik. Ezért is számítunk mindazokra, akiknek fontos templomunk, hogy a máskor nehezebben elvégezhető munkálatokat most el tudjuk végezni. Minden segítséget előre is hálásan köszönünk!