Találkozzunk Jézussal - Molinó hív bennünket a NEK2020-ra

image00003Miközben nem mehetünk el a világot most megrázó koronavírus járvány mellett és emiatt a fókuszból most szinte minden más kikerül, fontos, hogy jövőre nyitott életet éljünk! Ezért is fontos üzenet, hogy – bár hónapokkal ezelőtt döntés született róla – most kerül kihelyezésre ez a molinó. Fontos, hogy a jelen helyzet problémáira mielőbbi megoldást keressünk, de nem felejtkezhetünk el arról, hogy ez csak úgy valósulhat meg, ha hisszük azt, hogy van még jövőnk, van kilátás ebből a szorongattatott helyzetből.

Egy hónappal ezelőtt templomi közösségünknek volt egy tájékoztató, most azokat is meg akarjuk szólítani, akik csak az utcáról szemlélik templomunkat.

Így, akik mostanában majd elhaladnak a templom mellett és megpillantják ezt a nagy méretű molinót, láthatják, hogy van jövőképünk, még tervezünk. A 2006-os budapesti városmisszió jelmondata ez volt: „Reményt és jövőt adok nektek”/Jer 29,11/.

Valamint Isten az, aki jelen helyzetünk fájdalmaiban is itt van velünk és az Eucharisztikus Kongresszus jelmondatával megvalljuk, hogy „minden forrásom belőled fakad” /Zsolt 87,7/ .