Papszentelésen jártunk

Papszentelési zarándokla - 2014. június 20.Autóbuszos zarándoklaton vettünk részt hatvanan 2014. június 20-án, pénteken. Elsődleges úti célunk Veszprém volt, mégpedig abból az alkalomból, hogy részt vegyünk plébániánk diakónusának, Szeghy Csaba Tamás atyának pappá szentelésén. A szentelési szentmise után pedig Zircre látogattunk el.

Az utazás imádsággal telt el, amikor is buzgón imádkoztunk a szentelés előtt állókért, valamint azért, hogy jó és hűséges szolgái legyenek a Jóistennek. A szentelési szentmisére várva imádsággal készülődtünk a szent pillanatokra, de volt idő arra is, hogy megismerkedjenek a bazilikával mindazok, akik az októberi diakónusszentelésen nem tudtak részt venni.

A szertartás során Csaba atya ígéretet tett arra, hogy hűségesen fogja ellátni szolgálatát papként, mindig Istennek és az ő népének javát keresve, tisztelve és engedelmeskedve elöljáróinak. A következő momentum a Mindenszentek litániájának elimádkozása volt, amikor az ég lakóinak közbenjárását kértük az Egyházért és a szentelés előtt állókért, akik ezalatt a földre borulva imádkoztak. Érsek úr, valamint a jelenlevő atyák kézrátételét követően a szentelési imádság hangzott fel. E kettő a szentelési szertartás leglényegesebb része. Ekkor ölthették magukra a felszenteltek első alkalommal a papi liturgikus ruházatot: a nyakban hordott stólát és a miseruhát. Majd a kezek krizmával való megkenése és az áldozati adományok átadása világította meg a papi szolgálatot. A szentmisében az újonnan szenteltek első alkalommal koncelebráltak szentelő érsekükkel.

A szentmise után rövid lehetőség nyílt a találkozásra Csaba atyával, majd a szemináriumban kedves vendéglátásban is részünk volt.

Délután Zircre látogattunk el, hogy a felújított apátsági templomot megtekinthessük. Házigazdánk Nagy Lénárt ocist újmisés atya volt, aki szívélyesen és szakértelemmel mutatta meg nem csupán a templomot, hanem az apátsági könyvtárt is. Elmélyülve a rend történetében, valamint a szerzetesek életében képet kaphattunk az ő sajátos Isten- és Egyházszolgálatukról. 

A nap sok szép élményéért hálát adva és az újmisére való készülődésben tértünk vissza Zalaegerszegre.