Szeghy Csaba atya újmiséje

Szeghy Csaba atyaa újmiséje - 2014. június 29.Ünnepélyes újmisét mutatott be plébániatemplomunkban plébániánk egy hete felszentelt áldozópapja, Szeghy Csaba Tamás atya. Az ünnepi szentmisén rendkívüli számban vettek részt Csaba atya hozzátartozói, barátai, valamint plébániánk hívő közösségének tagjai.

A szentmise szentbeszédét Dr. Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész mondta. Rajta kívül a veszprémi szeminárium rektora és spirituálisa is eljöttek kispapjaikkal együtt, valamint a Veszprémi Főegyházmegye egy újmisés papja is.

A szentmise Csaba atya szüleinek áldásával kezdődött, amellyel útnak indították fiukat az első szentmisére. Ezt az áldást viszonozta az újmisés a szentmise végén, amikor szüleit, testvérét, paptestvéreit, valamint a hívő közösséget is megáldotta.

Plébániai közösségünk rendkívül büszke, hogy új lelkipásztor támadhatott közülünk az Egyház javára. Kívánjuk Csaba atyának, hogy az Úr halmozza el áldásával, s alakítsa őt saját magához hasonlóvá. Imádságainkkal kísérjük újmisésünket papi szolgálatában.