Fatimai est - február

Szép lelki alkalmat kínál a házasság hete és a betegek világnapja,  és mindezekimage00001 imaszándékokon túl szépen illeszkedik a sorba mostani fatimai engesztelő imaestünk, amelyen Nagy Péter atya volt a vendégünk Gellénházáról.

Péter atya hónapról hónapra látja el a gyóntatói szolgálatot a fatimai engesztelő estekkel kapcsolatban. Így nem volt számára ismeretlen a hely és az alkalom. Mégis megilletődve, „nagy adósságot jött törleszteni” – kezdte gondolataival a szentmisét Péter atya.

A hideg ellenére most is szép számmal összejött hívő közösségében Péter atya bölcs szavaival vezetett bennünket közelebb az engesztelő lelkület megéléséhez. Ábrahám közbenjáró példájából kiindulva fel kell tennünk a kérdést: ma hány igaz ember van Zalaegerszegen, a kertvárosban, a templomban és végső soron mi magunk igaz emberek vagyunk-e?

Szép, megfontolandó gondolatait Toldalagi Pál versével zárta:

Emelj magasba, Istenem,
mint gyermekét az apja,
az édes fénybe hirtelen,
a mosdató magasba,
hogy tiszta és jó legyek,
hogy szeressem a szépet,
hogy láthassam a lényeget,
hogy lássak is, ha nézek!

A következő hónapban nagyböjti, lelkigyakorlatos elmélkedéssorozattal várjuk a híveket március 12-13-14-én az este 18 órakor kezdődő szentmisékre.