Szent József ünnepe

image00012Szent József napjának megülése különleges ünnepélyességgel történt az idei esztendőben, hiszen szentatyánk, Ferenc pápa Szent József-évet hirdetett.

Nagyböjt pénteke lévén keresztút imádsággal kezdődött a lelki program. Ezúttal édesapák, nagyapák, családok és fiatalok végezték az egyes állomások elmélkedéseinek felolvasását.

A szentmise keretében megáldottuk azt a Szent József ikont, amely családról családra járva köti össze plébániánk piciny családegyházait, ahol imádkoznak saját családjukért, minden családért, plébániánkért és egész Egyházunkért. Ehhez készült egy imafüzet, amely egy hétre való elmélkedési anyagot ad azoknak, akik egy hétre vendégül látják Szent Józsefet.

A szentmise után pedig elkezdtük azt a kilenc hónapon át tartó imádságot, amelyet Szent József pártfogását kérve minden hónap 19-én elimádkozunk egészen november 19-ig, hogy majd végül december 8-án lezárjuk az emlékévet. Ezen imaalkalmakhoz külön imafüzet készült, amelyből mindig közösségünk egy-egy férfi tagja olvassa majd az elmélkedést.