Információk a hétre - augusztus 24.
Az Évközi 21. vasárnap hírei 2014. augusztus 24-én.
Szentségimádás és közbenjáró imádság lesz augusztus 26-án, kedden az esti szentmise után.
A Mindszenty József Általános Iskola Veni Sancte tanévnyitó szentmiséje 2014. augusztus 31-én, vasárnap, 16 órai kezdettel lesz a Szent Mária Magdolna Plébániatemplomban. A Mindszenty iskola gimnazistái számára szeptember 1-jén, hétfőn, reggel 8 órakor kezdődik a tanévnyitó szentmise a Zárda kápolnában.
Két hét múlva, szeptember 7-én, a délelőtti szentmisében lesz a diákok tanévnyitó szentmiséje, a Veni Sancte. A szentmisére különleges módon várjuk az iskolásokat, a hittanosokat, a pedagógusokat, a szülőket és plébániai közösségünk minden tagját, hogy a Szentlélek segítségét kérjük!
Már lehet jelentkezni az ősszel induló plébániai képzésekre: a középiskolások számára bérmálásra felkészítő csoport indul. Azon felnőttek számára pedig, akik nincsenek megkeresztelve, illetve nem voltak elsőáldozók és bérmálkozók, idén is elindul a katekumenátus. Mindkét képzéssel kapcsolatban írásos tájékoztató és jelentkezési lap a hivatalban és a sekrestyében kapható.
Ősztől indulnak a ministráns-gyűlések, amelyek során szeretnénk a fiúkat minél jobban felkészíteni a szent szolgálatra, valamint szeretnénk őket egy meghatározó közösségbe beépíteni. Ehhez kérjük a már ministráló fiúk és szüleik segítségét! Ugyanakkor új ministránsokat is várunk, akik eddig még nem láttak el szolgálatot. Az első találkozó szeptember 6-án, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a templomban. Tájékoztató lap a sekrestyében kapható.
Plébániánkon is elindul az édesanyák Szent Mónika közössége, amelynek részletes leírása a Hírlevélben található meg. Kérjük azokat az édesanyákat, akik csatlakozni szeretnének, hogy iratkozzanak fel a sekrestyében. A közösség első találkozója szeptember 7-én, vasárnap 17 órakor lesz a templomban.
Szeretettel hívjuk fel a testvérek figyelmét, hogy az altemplomunkban vásárolható urnahelyekkel kapcsolatos kedvezményre, amellyel október 15-ig lehet élni. Részletek a Hírlevélben és az Örömhírben találhatók.
A Szent Család Óvoda óvodapedagógust keres. Jelentkezni az óvoda vezetőjénél lehet.
Plébániánk színes magazinja, az Örömhír elvihető az újságos asztalról. A Martinus augusztusi száma 150 Ft-ért vásárolható meg az újságos asztalról. A Mária Rádió programfüzete és a Karitász Adásidő című magazinja is ugyanott vehető fel ingyenesen. Az Adoremus szeptemberi számát az előfizetők a sekrestyében vehetik át.
