Úrnapja a kertvárosban

image00017Noha a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott intézkedések enyhülnek, mégis még mindig nehéz nagyszabású programokat szervezni. Ennek okán maradt el a korábbi években megszokott közös, városunk plébániáit érintő úrnapi körmenet megtartása, ám helyi szinten lélekemelő módon ünnepelhettük Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepét.

Reggel korán, madarak énekétől volt hangos a templomdomb. Mígnem autók, kerékpárosok és gyalogosok érkeztek, hogy megkezdjék készületüket az úrnapi sátrak feldíszítésével.

Annyi virág és zöldág felajánlás érkezett, hogy mind a négy úrnapi sátrat, szabadtéri oltárt el tudtuk készíteni, majd a templom körül elhelyezve jelezték, hogy nagy ünnep van kilátásban. Szorgos kezek, kicsik és nagyok ügyeskedtek, hogy a lehető legszebb és legméltóbb oltárok készülhessenek. Jó volt megtapasztalni azt is, hogy milyen közösségformáló ereje van a közös munkának, szolgálatnak.

A szentmise alatt azonban felhők mögé bújt a Nap és csendben, szitálva érkezett meg az égi áldás. Szentmise végére már tényleg csak vízpermet volt, így végül is megtartottuk körmenetünket. Az ünnepélyesség fényéből visszavett, de a lényeg még jobban kidomborodott: nem a mi gyönyörködtetésünkre készültek a kicsiny oltárok, hanem az Úr dicsőségére. Énekelve, imádkozva jártuk körül templomunkat és kértük Isten áldását családjainkra, plébániai közösségünkre, városunkra.