Elsőáldozás

Plébániánkon tovább lüktet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lelkülete, hiszenimage00007 25 elsőáldozó ünnepelhette, hogy első alkalommal vehette magához az Oltáriszentségben velünk lévő Jézust.

Az ünnepi pillanatokat hosszú felkészülés előzte meg, hiszen már az elmúlt tanévben hónapok teltek el a szentségi felkészítéssel. Fiataljaink és családjaik pedig az ünnepséget megelőző napokban már elvégezték szentgyónásukat, hogy így még méltóbban vehessék magukhoz az Urat.

Az ünnepi szentmisére szép, ünneplő ruhába öltözve vonultak be hittanosaink, majd versekkel, énekekkel hangoltak valamennyiünket az esemény bensőségességére. Jó volt látni, hogy ünneplő szeretteikkel telt meg templomunk.

A prédikációban is igyekeztünk a NEK hangulatát bennük felidézni nem csak gondolatok szintjén, hanem felhívtuk figyelmüket, hogy ugyanaz a miseruha volt rajtam, mint a világeseményen. Ezután meggyújtva gyertyáikat, ünnepélyesen újították meg keresztségi fogadásukat a Hitvallás elmondásával, majd egy társuk vezetésével ígéretet tettek, hogy kötelezettségeikkel együtt komolyan veszik a keresztény életet.

Az áldozás pillanatát ki-ki maga tudná elmesélni, de talán még számukra is megfogalmazhatatlan.

Emlékül szolgál majd, hogy egy fénykép erejéig egymás mellé álltunk. Jó látni, ahogy ünneplő ruhában,  emléklappal, rózsafüzérrel és gyertyával a kezükben mosolyognak és indulnak neki a tudatos, keresztény életnek.