Minisztránsaink a szombathelyi Szent Márton ünnepen

image00010Körül álljuk ezt a szent oltárt bizalommal – énekeljük egyik Szent Mártonhoz szóló énekünkben. Minisztránsaink egy részével, akik rendszeresen teljesítenek oltárszolgálatot, ezúttal a Székesegyház oltáránál láttak el szolgálatot.

Reggel még ködben indultunk útnak, de Istennek hála menet közben sem történt semmi baj. Így tíz minisztránsunk izgatottan lépett be a püspökség kapualjába, hogy liturgikus ruhába öltözve feladatot lásson el a püspöki szentmisén.

A szentmise így sok különlegességet tartogatott mindenkinek: két püspös mise már elég extra, de a Schubert egyik miséjét megszólaltató ének és zenekar nyújtott művészi élmény is tudott meglepetéseket kínálni.

De a minisztránsoknak mégiscsak a felajánlás hozott egy kis személyeset: az adományok oltárhoz hozatala egyszerre jelentette a hívek szolgálatát, mert az ő képviseletükben vitték Marton Zsolt püspök atyához az adományokat, és egyszerre jelentette az Isten szolgálatát, mert ott sem magamutogatás a jelenlétünk, hanem neki adunk valamit abból, akik mi vagyunk.

Majd a Mindszenty életét bemutató Életkapuk-kiállítást tekintették meg plébániánk egy másik, ifi kisközösségi csoportjával együtt, akik szintén részt vettek a szentmisén.

Majd a közös pizzázás zárta alkalmunkat.