Ökumenikus imaest a kertvárosi templomban

A közel-keleti keresztények által javasolt témával, a napkeleti bölcsek látogatásával image00001foglalkozik idén az ökumenikus imanapok sorozata.

Így ezen a héten már két alkalommal jöttek össze az egerszegi hívek, hogy a különböző felekezetű keresztényekkel együtt imádkozzunk a Krisztus-hívők egységéért.

Így került sor templomunkra, ahol Bóka Balázs atya tanított bennünket a kicsinységünk felismerésére, elfogadására és az ebből való továbblendülésre, hogy Istennel nagyok lehessünk.

Sajnos a Covid megbetegedés miatt a reformárus lelkészházaspár nem tudott velünk imádkozni, valamint több paptestvérem egyéb okok miatt nem tudott velünk tartani...

De vendégünk volt Ocsovai Grácián atya a ferences plébániáról, Kovács József atya Gellénházáról, Bóka Balázs a belvárosi plébániáról, Kende Zsófia református segédlelkész, valamint Zsugyel Kornél evangélikus lelkész.Csodálatos zenei játékával és énekével pedig a Verő család segítette istentiszteletünk ünnepélyességét.

A hívek adományát a Regőczi alapítványnak juttatjuk el a Covid-árvák megsegítésére. A közös imádságot követően a templom előtt egy kis beszélgetésre is lehetőségünk nyílt.