Karitász nagyböjti lelkigyakorlata
A Szombathelyi Egyházmegye Karitász munkatársainak és önkénteseinek lelkigyakorlata Körmenden, az Árpád házi Szent Erzsébet templomban volt. Örültünk egymásnak és a meghívásnak, hiszen 2019-ben találkoztunk ebben a körben utoljára. Ez a lelkigyakorlat más volt, mint a korábbiak, hiszen most az ukrajnai háború menekültjei velünk voltak, na nem személyesen, hanem imáinkban és a Kárpátaljai Karitász igazgató személyes beszámolóján keresztül.A lelkigyakorlaton először Kiss László atya beszélt nekünk a szeretet szolgálatáról, arról, hogy a Krisztust követő ember sajátossága, hogy nem utána megy Jézusnak, hogy olyanná lesz, mint Ő. Tudunk mindnyájan szépeket beszélni, de sokszor mégis hiányzik valami, az erő, a tett, ami hitelt ad a szavainknak. A szeretet szolgálat, hiszen megéljük Jézust, ezért ne csak beszéljünk róla, hanem fontos a bajbajutottak ápolása, gondozása is. Gondoljunk csak egyházmegyénk szentjére, Szent Mártonra, vagy Mindszenty Józsefre, aki nagyon sok szegényen segített, több gyerek taníttatását is vállalta. Batthyány-Strattmann László a szegényeknek tűzifát vett, ingyen gyógyította a betegeket, és évi jövedelme 70%-át a kórházára, betegeire költötte. Az ő példájukból tudjuk, hogy egyedül a hit nem elég, kellenek a tettek is. Kiss Laci atya felhívta a figyelmünket arra, hogy a Karitász nem Vöröskereszt, mert a Karitász úgy ismeri az embert, mint Jézus, vagyis tudja, hogy az ember nem csak test, amit ápolni, gondozni kell, hanem az ember test és lélek. A Karitász kötelezettsége a testet és a lelket szolgálni, ezért a Karitász tevékenységébe az evangelizáció is beletartozik. És ezen felül a Karitásznak imádságos közösségnek is lennie kell, ahol az imádság az alap. És fontos, hogy tudjunk mosolyogni, tudjunk meghallgatni, szót váltani. Az atya úgy fogalmazott, a Karitászba nem menedzser, nem két kéz kell, hanem ember, aki tud lehajolni, tud mosolyogni, segíteni.
A nagyböjti lelkigyakorlatunk megrázó és megható része volt Szkoropádszky Péter görögkatolikus pap, a Szent Panteleimon Karitász Kárpátaljai Görögkatolikus Jótékonysági Szervezet vezetőjének beszámolója az Ukrajnai háborúról, a menekültek ellátásáról. Péter atya elmesélte, hogy nemrég vette át a Karitász vezetését, és éppen csak elindították a Szent Simeon és Anna programot, aminek keretében egyedülálló, idős rászoruló testvéreknek kerestek támogatókat. Ukrajnában 30.000,- Ft –nak felel meg az átlag nyugdíj, ami nagyon kevés, és ezt szerették volna 180,- EUR támogatással kiegészíteni. Sikeres volt a program, sokan jelentkeztek támogatónak, de ez a munka félbeszakadt, amikor kitört a háború, és minden megváltozott.
Péter atya elmesélte, hogy február 23-án egy atya ezüst miséjén vettek részt, majd hazaérve este három gyermekének a következő napi farsangra készítették elő a feleségével és a gyerekeivel együtt a ruhákat. Persze, hallottak róla, hogy háború lesz vagy lehet, de nem hitték, senki nem hitte, hogy ez bekövetkezik. Február 24-én reggel felkelt, mint máskor, 6 órakor, és egy Amerikában szolgáló paptestvér írta ki a facebookon,hogy WAR, háború, csak ennyit. Péter atya az interneten kezdte keresni a híreket, és ekkor eszmélt rá, hogy másfél órával korábban megkezdődött a bombázás. Bepánikolt, mondta, első gondolata az volt, hogy nem lesz benzin, gyorsan elment a benzinkútra, de már nem lehetett készpénzzel fizetni, csak kártyával. A pánik mellett nagy köd volt, fogalmazott az atya, és ez a köd nem akart feloszlani. Nem csak a természetben, hanem a lelkükben is köd volt. Mit tegyenek? – merült fel a kérdés mindenkiben. Péter atya elmondta, hogy tudta, hogy neki maradnia kell, de mi lesz a családjával, merült fel a következő kérdés, és aztán ők is maradtak. Péter atya hozzátette, ebben a döntésben talán az is segítette, hogy az övék vértanú egyházközség, innen 129 testvér volt 25 évig Szibériai fogságban, köztük Péter atya nagyapja is, akit 1952-ben vittek el. Visszatérve 2022-höz, február 25-én Kisszelmencéről, ami egy határátkelő Szlovákia felé, telefonáltak Péter atyának, mint Karitász vezetőnek, hogy 500 anyuka és gyerek jelent meg a határon, és valamilyen segítség kellene nekik. Ezen a napon este született meg az a rendelet Ukrajnában, hogy a 18-60 év közötti férfiak nem hagyhatják el az országot. Kisszelmencen helyi vállalkozók segítségével melegedőt nyitottak az Ukrajnából menekülőknek. Ehhez nagy támogatást nyújtanak a szlovákiai magyar görögkatolikusok is. Február 28-án, - ami a görögkatolikusoknál a nagyböjt kezdete volt (a nagyböjt három nappal korábban van, mint a római katolikusoknál), - Péter atya át tudott jönni Magyarországra a határon, Záhonyba, de hozzátette, azért tudott jönni, mert három gyereke van, akik otthon maradtak. Majd innentől kezdve minden nap át tudott jönni Magyarországra segítségért. Kárpátaljára elkezdődött azoknak a menekülteknek az érkezése, akiknek nem volt hová menni, vagy nem volt papírjuk. Volt olyan eset, hogy két családot hozott át Magyarországra, akiknek nem volt hová menniük, őket a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásznak adták át, ők gondoskodtak róluk. Péter atya ekkor kicsit meghatódva megjegyezte, hogy „Magyarország odafigyel ránk!”. Március 9-én Michael Czerny pápai bíboros meglátogatta a menekülteket, beszélgetett a segítőkkel, és elhozta a szentatya ajándékát, egy rózsafüzért, amit Péter atya azóta is mindig magánál hord. A határon Péter atyáék munkája véget ért, de nagyon sok menekültet fogadtak be Kárpátalján. Családok fogadnak be családokat, a Karitász ekkor a befogadó családokat támogatja. Péter atya megjegyezte, a Szentlélek dolgozik, ellátják a menekülteket, nemcsak segéllyel, hanem pl. egy pici, három hónapos kisbabát keresztelt meg a püspök Kisszelmencen, és már aznap este akadt ennek a családnak egy befogadó családja. Most megtapasztalhatjuk, hogy ott van a Jóisten velünk, mondta. Péter atya még elmesélte, hogy Kárpátaljára telepítenek ki minden gyermekotthont, minden gyámolt gyermeket, mert csak ez az egy megye van, amit nem bombáznak. Donyeck és Luhanszk megyéből is ide kerültek a gyermekotthonokból a gyermekek.
Majd Péter atya maga elérzékenyülve mondta, hogy „Isten országának legfontosabb kincse ez a munka, és látjuk, hogy Isten országa most közöttünk van, most éljük meg”. Tudja, hogy sokan együtt éreznek velük, és sokan sokat imádkoznak értük, ezért nagyon hálás, mondja. Majd megjegyezte, „ez a világ már nem ugyanaz, mint tegnap volt. De a Jóisten úgy rendezi a dolgokat, hogy rendben legyen itt a földön, és majd az e világon túl is. Segítsük testvéreinket közelebb az üdvösséghez, így kerülhetünk mi is közelebb az üdvösséghez.”
Sárközi Violetta
