Találkozások a Szentatyával

image00006Szentatyánk, Ferenc pápa három napos látogatásra érkezett Magyarországra. Ezekben a napokban plébániánk területéről is többeknek sikerült eljutni a találkozás helyszíneire. Ezekből olvashatunk most néhány beszámolót

„Amikor a távolság igazából közelség” – János atya

Annak ellenére, hogy a Szent István bazilika nagy kupolája alatt kaphattam helyet, így viszonylag távol voltam a Szentatyától mégis egy pillanatra bevillant, hogy most nem kellett elmennünk több ezer kilométert, hogy találkozzunk vele, hanem szinte karnyújtásnyira közel jött hozzánk. Így a bazilikában a relatíve nagy távolság valóban viszonylagos volt, hiszen ez a távolság már inkább közelség. Közel volt hozzánk fizikailag és lelkileg egyaránt. Ahogy jelen volt köztünk, arra az órára azt élhettük át, hogy csak ránk figyel. Mert érdekli mi van velünk, hogyan élünk és gondolkodunk. Mi fontos, mi foglalkoztat bennünket. Amikor a tanúságtételeket hallgattam, egy kicsit én is végiggondoltam, én vajon miről beszélnék, mit mesélnék el az életemből, miként mondanám el. Nem igazán volt rá esély, hogy éppen ott a közelben megálljon, éppen ott rám nézzen, éppen engem megszólítson, de végig az volt bennem, hogy akár meg is történhetne annyira közel van most hozzánk! Tanításában pedig sok olyan mély gondolat volt, amelyeket nekem címzett üzenetként magammal tudtam hozni. Isten stílusának gyakorlása, amely a közelség, az együttérzés és a gyengédség olyan lelkipásztori tervet jelenthet, amely egy életre szóló feladatot jelent számomra!

 

Ruisz Rita:

Ez év április 30-án abban a kegyelemben volt részem, hogy plébániánk szervezésében részt vehettem Budapesten a Kossuth téren a pápai szentmisén, amire nagyon készültem.

A szentmiséken heteken keresztül imádkoztunk Ferenc pápa magyarországi látogatásának sikeréért. Rögötön az első alkalommal megfogott ebből az imából néhány sor: „Szent atyánk, Ferenc pápa közelgő látogatása legyen kegyelem és erő forrása, hogy hitünkben növekedve egymással és a többi nemzettel békességben éljünk.” Számomra különösen fontos dolog, hogy hitünkben egyre növekedjünk, és hogy békességben éljünk. Ezért úgy gondoltam, hogy nekem ezen a szentmisén mindenképpen ott kell lennem, hiszen a Szent Atya, mint egy jó apa eljön hozzánk, mert szeret minket és fontosak vagyunk neki.

Vasárnap hajnali fél 3-kor indultunk. Utunkat János atya áldásával kezdtük meg, aki most sajnos nem jött velünk. Lelki vezetőnk ezen az úton a Mária Magdolna Plébánia káplánja, Bóka Balázs atya volt. Útközben természetesen imádkoztunk, és Balázs atya felolvasott Ferenc pápa korábbi szentbeszédeiből. Nagyon szép gondolatokat hallottunk, így igazán rá tudtunk hangolódni a szentmisére.

A térre beléptetőkapukon át jutottunk be kb. fél 8-kor. Ekkor már rengeteg ember várakozott ott. Fiatal, idős, de talán kicsit többen voltak a fiatalok, aminek nagyon örülök. Bízom a mai fiatalokban, úgy látom, erős a hitük. Mi is elfoglaltuk a helyünket, és a szentmise kezdetéig közös imádkozással, a rózsafűzér imádkozásával telt az idő.

Aztán egyszer csak feltűnt a kivetítőn a Szentatya autója, majd a pápamobillal körüljárta a teret, amiből én a tömeg miatt semmit nem láttam, csak a kivetítőn követhettem. De az izgatottság, a meghatódottság, a boldog szeretetérzés, az összetartozás érzése szinte tapintható volt.

Szentmisén mindig jó lenni, és ezen a szentmisén nagyon, nagyon jó volt ottlenni. A Szentatya beszédét még többször el kell olvasnom, azonban nagyon megfogott, amikor azt mondta, hogy a katolicitás az az, hogy mindannyiunkat, akiket a Jópásztor név szerint szólított meg, arra hívott, hogy szeretetét befogadjuk és továbbadjuk, hogy az ő nyáját befogadóvá tegyük, és sohase kirekesztővé. Ez tényleg egy nagyon szép és mély gondolat.

Viszont a szentmisének a legemelkedettebb része az szerintem a szentáldozás volt. Amikor több tízezer ember együtt énekelte, hogy „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat” Eddig igazából nem is figyeltem meg, nem értelmeztem ennek az éneknek a szövegét. Pedig hatalmas igazságról szól! „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett” Ezt hallani több tízezer ember torkából együtt énekelve, gyönyörű volt!

A szentmise végén megkaptuk Ferenc pápa áldását, és szép csendesen szétoszlott a tömeg. Mi is elindultunk haza. Az úton hazafelé még imádkoztuk az Irgalmasság Rózsafűzérét és Balázs atya olvasott még nekünk a Szentatya beszédeiből, majd még egy filmet is megnéztünk Ferenc pápáról.

Áldottnak és boldognak érzem magam, hogy ezen a zarándoklaton és ezen a szentmisén részt vehettem.