Idén házasodottak találkozója
Plébániánkon ebben az évben 15 pár kötött szentségi házasságot. Őket hívtuk találkozóra november 23-án, Krisztus Király vasárnapján. A lelkipásztorok mellett a Marx házaspár fogadta a fiatal házasokat, akik néhány hónappal ezelőtt a jegyeskurzust is vezették számukra. A meghívottak közül négy pár fogadta el meghívásunkat.Külön örültünk annak, hogy jelenleg Budapesten, illetve Pécsen élő párok is fontosnak tartották, hogy jelen legyenek a találkozón.
A jegyesség emlékeinek felidézése, s az aktuális életállapotról való beszámoló mellett egy kis komoly feladatra is sor került, amikor a párok egy tesztet tölthettek ki, melynek eredményeként segítséget kaptak annak feltérképezésében, hogy melyek jelenleg házasságuk erős oldalai, s hol van szükség figyelemre.
A párok ezután kölcsönösen megosztották egymással esküvői fényképeiket, majd átvették a kis ajándékokat, melyeket plébániánk készített elő számukra: egy a házasságról szóló könyvet, valamint plébániánk falinaptárát.
Nagyon örültünk annak, is, hogy bár a házaspárok egy része messze él, mégis kérték, hogy máskor is hadd jöhessenek ilyen találkozóra. Természetesen szívesen eleget teszünk kérésüknek, s mindig várjuk vissza azokat, akik nálunk kötötték össze életüket.




