Információk a hétre - december 7.
Advent 2. vasárnapjának hirdetései 2014. december 7-én.
Ma este a Zala Szimfonikus Zenekar előadóművészeinek hangversenye lesz az esti szentmise után, amelyen Bach, Vivaldi és Telemann darabokat adnak elő. Szeretettel várunk mindenkit az adventi lelki-zenei készülődésre!
Adventben minden nap, hétfőtől vasárnapig reggel 6 órakor vannak roráté szentmisék, este pedig nincs szentmise. Ne feledjük, hogy szombaton-ként mindig gyertyás roráté szentmisék vannak.
Imakilencedet tartunk Brenner János atya boldoggá avatásáért. A napi szakaszokat a roráté szentmisék után imádkozzuk el. Az imakilencedhez szükséges imafüzet az újságos asztalról vásárolható meg 250 Ft-ért.
Holnap van a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe. Este fél 6-kor a Jézus Szíve templomban közös rózsafüzér ájtatosság lesz, amelyre szeretettel várnak mindenkit. Ezen a napon este 6 órakor Lendvai Zoltán atya mutat be szentmisét az altemplomban.
Ne feledjük, hogy plébániánk adventi lelkigyakorlata a jövő hétvégén, december 12-14 között lesz, amelyet Dr. Pápai Lajos győri püspök vezet majd. Pénteken 17 órától rózsafüzér-ájtatosság és szentgyónási lehetőség lesz, amelyet 18 órakor a szentmise követ. A szentmise után a plébánia minden közösségének tagjait várjuk rövid találkozóra püspök atyával. Másnap, szombaton délelőtt 10 órakor a nyugdíjasok találkozója lesz, amelyre minden nyugdíjast szeretettel várunk. Este 5 órától szentségimádás és szentgyónási lehetőség lesz, majd 18 órakor kezdődik a szentmise, amelynek végén Mária-ájtatosság lesz. Vasárnap délelőtt 9 órától lesz gyóntatás, s a lelkigyakorlatot záró szentmise 10 órakor kezdődik, amelyben sor kerül a katekumenek exorcizmusára is. A lelkigyakorlat mindhárom napján reggel 6 órakor is lesz roráté szentmise. Kérjük a Testvéreket, hogy lelkigyakorlat idején lehetőleg végezzék el az ünnepek előtti szentgyónásukat!
Már lehet szentmiséket előjegyezni a 2015. januártól júliusig terjedő időszakra a plébánia hivatalban vagy a sekrestyében.
A plébániai Karitász-csoport karácsonyi adománygyűjtése december 14-ig tart, amely során tartós élelmiszert, játékokat és pénzadományokat gyűjtünk, melyeket mind a plébániánkon élő rászoruló családok javára juttatunk majd el. Az adományokat a templomban és a plébánia hivatalban lehet lead-ni. A Lipóti pékség a Katolikus Karitásszal együttműködve Szent Erzsébet kenyeret árusít. Minden kenyérárából 10 Ft a Katolikus Karitászhoz kerül, amely az éhezőknek élelmiszercsomaggal segít az összegyűlt összegből.
Az otthonukhoz kötött időseket és betegeket december 16-án és 17-én látogatjuk meg. Kérjük hozzátartozóikat, hogy jelentsék be őket a sekrestyében vagy a plébánia hivatalban!
Megjelent plébániánk 2014-es évkönyve, amelynek megvásárlásával plébániánkat támogathatják. Az évkönyv a sekrestyében kapható 700 Ft-ért. Plébániánk saját falinaptára és a Szombathelyi Egyházmegye Kalendáriuma szintén a sekrestyében vásárolható meg. A Martinus decemberi számát 150 Ft-ér az újságos asztalról lehet megvásárolni. Ugyanott található meg a Mária Rádió decemberi ingyenes programfüzete is.
