Fatimai este augusztusban

Fatimai este augusztusbanSchauermann János atya, szombathelyi plébános vezetésével tartottuk az augusztusi fatimai estét plébániatemplomunkban.

Információk a hétre - augusztus 9.

Jézus az élet kenyereAz Évközi 19. vasárnap információi 2015. augusztus 9-én.

1Úton Nemzetközi Zarándoknap

1Úton Nemzetközi ZarándoknapA Mária Út Egyesület és a Mária Rádió Egy közös célért az egység és a megbékélés jegyében címmel több éve zarándoknapot szervez, amelyen a résztvevők útjukat a különböző nemzetek egységéért és békéjéért ajánlják fel. Ebben az évben augusztus 22-én, szombaton lesz megtartva a program.

Egynapos zarándoklat Esztergomba

Esztergomi bazilikaA nemesapáti plébániával közös zarándoklatot szervezünk augusztus 22-én, szombaton Esztergomba. E közös út célja a plébániai közösségeink közötti egység erősítése, valamint hogy az elmúlt hónapokban kialakult személyes kapcsolatokat is tovább ápolhassuk. Éppen ezért az útra egy közös autóbusszal indulunk.

Információk a hétre - augusztus 2.

Vegyünk részt szépen és tudatosan liturgiáinkon!E héten, 2015. augusztus 2-án, az Évközi 18. vasárnapon is érdekes információkkal szolgálhatunk, s egy közös egynapos zarándoklatra is szeretnénk meghívni mindenkit.

Közlekedési eszközök megáldása

Közlekedési eszközök megáldása - 2015. július 26.Szent Kristófnak, az úton levők védőszentjének ünnepéhez közel évről évre megszervezi plébániánk a Magyar Autóklub zalaegerszegi szervezetével karöltve a közlekedési eszközök megáldását. Ebben az évben július 26-án, vasárnap került rá sor.

Plébániai zarándoklat Fatimába

Boldog Ferenc és Boldog JácintaAhogy plébániánk tagjai már jól tudják, António Marto leíria-fatimai püspök megajándékozza plébániánkat a két boldoggá avatott látnok, Boldog Ferenc és Boldog Jácinta ereklyéjével. Az ereklyéket méltó körülmények között szeretnénk átvenni, s Zalaegerszegre hozni, ezért plébániai zarándoklatot hirdetünk Fatimába.

Információk a hétre - július 26.

Szent Kristóf, az úton levők védőszentjeAz Évközi 17. vasárnap információi 2015. július 26-án.

Közlekedési eszközök megáldása július 26-án

Autók és kerékpárokSzent Kristófnak, az úton levők védőszentjének ünnepéhez kapcsolódóan idén is megszervezi plébániánk a közlekedési eszközök megáldását a Magyar Autóklub zalaegerszegi szervezetével együttműködve július 26-án, vasárnap a 10 órai szentmisében.

Bihal Zoltán atya újmiséje

Bihal Zoltán atya újmiséje - 2015. július 19.Egyházmegyénk egyik újmisés papja, Bihal Zoltán atya mutatta be július 19-én, vasárnap a 10 órai szentmisét. A jelenlevők a szentmise végén újmisés áldásban is részesülhettek. Nagy öröm számunkra, hogy Zoltán atyával és Zoltán atyáért imádkozhattunk.

Információk a hétre - július 19.

Jézus és az apostolokAz Évközi 16. vasárnap hirdetései 2015. július 19-én.

Fatimai este júliusban

Fatimai esteKis Kornél OFM atya vezetésével tartottuk meg július 13-án fatimai esténket a plébániatemplomban.

800

800Virtuális plébániánk tagjainak száma átlépte a nyolcszázat!

Információk a hétre - július 12.

Az apostolok hirdetik az evangéliumotAz Évközi 15. vasárnap információi 2015. július 12-én.

Információk a hétre - július 5.

Forró nyári hét jön! Vigyázzanak magukra!A nagy nyári kánikula hetére szóló információk 2015. július 5-én.

Hittantábor

HittantáborA Kertvárosi Általános Iskolák (Eötvös József Székhelyiskola és Liszt Ferenc Tagiskola) hittanosai öt napos táborozáson vettek részt Pákán, 2015. június 22 és 26 között.

Információk a hétre - június 28.

Jairus lányának feltámasztásaInformációk a hétre Évközi 13. vasárnapon, június 28-án.

Információk a hétre - június 21.

NyárAz Évközi 12. vasárnap hirdetései 2015. június 21-én.

Családi zenés dicsőítés

Családi zenés dicsőítés - 2015. június 14Június hónapban a családi zenés dicsőítésre 14-én került sor plébániatemplomunkban. Az egész család számára szóló énekeket most is szívesen énekelték jó néhányan.

Fatimai este és templombúcsú

Fatimai este és templombúcsú - 2015. június 13.Júniusi fatimai esténk nagyon különleges volt, mivel ebben az évben éppen erre a napra esett plébániatemplomunk búcsújának ünnepe, mivel ekkor ünnepeltük a plébánia és a templom védőszentjét, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívét.