A Szentatya üzenete a béke világnapjára
Január 1-je egyúttal a béke világnapja is. Ferenc pápa idén is üzenetet tett közzé minden jószándékú embernek. Ez az üzenet olvasható el alább.
Január 1-je egyúttal a béke világnapja is. Ferenc pápa idén is üzenetet tett közzé minden jószándékú embernek. Ez az üzenet olvasható el alább.
Szentévi zarándoklatra hívjuk plébániai közösségünk tagjait Szombathelyre január 16-án, hogy együtt lépjünk át a szentévi kapunk, s nyerhessünk teljes búcsút.
Szent Család ünnepének információi 2015. december 27-én.
2015. december 20-án vasárnap az esti szentmise után csodálatosan szép zenei élményben volt részünk. A Liszt Ferenc Általános Iskola Régi Diákok Kórusa adott karácsonyváró hangversenyt templomunkban, melynek során átélhettük karácsony szellemét, békéjét és örömét.
Templomunk Karitászcsoportja december 14-én és 15-én tartós élelmiszercsomagokat adományozott összesen 92 családnak (330 fő).
Advent 4. vasárnapjának információi 2015. december 20-án.
"A vihar miatt ne vádold magad, Rád csak a kormánykereket bízták, az sem fontos, látszik-e a túlsó part, ismered a célt, tartsd az irányt!" Ez volt a mottója adventi lelkigyakorlatunknak, amelyet december 12-én és 13-án vezetett Molnár János püspöki titkár.
Advent 3. vasárnapja az örvendezés vasárnapja. Már egyre közelebb van az ünnep. Információink is ezt tükrözik. Alább megtalálhatók híreink 2015. december 13-án.
December 6-án, Szent Miklós püspök emléknapján a 10 órás szentmisén vendégünk volt a Mikulás, Szent Miklós püspök utóda, aki rövid tanítás után szaloncukorral örvendeztette meg a jelenlévő gyerekeket.
Advent 2. vasárnapjának információi 2015. december 6-án.
Advent 1. vasárnapján elkezdődik az új egyházi év. Heti híreink 2015. november 29-én.
Püspök atya rendelkezése alapján új Tanácsadó Testületet kellett felállítani a bazitai közösségben. Ennek a testületnek a tagjait a hívek választották meg, október 8-án.
Október 22-én vasárnap a bazitai Szent Teréz templomba vittük az ereklyéket, hogy plébániai közösségünk ottani hívei is megnézhessék valamint imádkozhassanak a pásztorgyerekek közbenjárását kérve.
A plébániatemplom altemplomában elkészült az új urnafal, amelynek urnafülkéi már megvásárolhatók a plébánia hivatalban.
A Fatimából hozott Boldog Ferenc és Boldog Jácinta ereklyéket november 15-én, vasárnap délelőtt helyeztük el a plébániatemplomban. A szentmisén plébániai közösségünk tagjai rendkívül nagy számban vettek részt.
A plébániánk ötnapos zarándoklatot szervezett Fatimába. Ennek előzménye volt, hogy kérésünkre António Marto püspök úr a boldoggá avatott fatimai látnok gyermekek ereklyéit adományozta egyházközségünknek. Elsődleges célunk ezen ereklyék átvétele volt.
Az egyházi év utolsó vasárnapján, 2015. november 22-én Krisztust, a mindenség Királyát ünnepeljük. Mivel a jövő vasárnap kezdődik az advent, így most sok fontos információnk van az elkövetkező időszakra.
November 13-án is megtartottunk hagyományos fatimai esténket, ezúttal Ipacs Bence, szombathelyi káplán atya vezetésével.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet tett közzé a Szent Márton Jubileumi Év megnyitására. E levél teljes egészében elolvasható alább.
A mai vasárnapon, 2015. november 15-én helyezzük el plébániatemplomunkban Boldog Ferenc és Boldog Jácinta fatimai látnokok ereklyéit. E vasárnap információi olvashatók el alább.