Nyárbúcsúztató játékok
Ismét gyermekektől lett hangos a plébánia és a templom környéke.
Ismét gyermekektől lett hangos a plébánia és a templom környéke.
„Hogyha az úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, őrzője hasztalan virraszt.”/Zsolt 127,1/
Az elmúlt napokban 50 kertvárosban élő gyermekhez és családjához juttatott el plébániai Karitász csoportunk ajándékutalványokat, hogy a hátrányos helyzetű családok tanév kezdéssel járó anyagi terhein segítsen. A gyermekenként ötezer forint értékű Tesco áruházban levásárolható ajándékutalványokat a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász ajánlotta fel.
Sárközi Violetta
Szent István napján megáldottuk az új kenyereket, szimbolizálva, hogy ezen az ünnepen külön is kérjük Isten áldását, hogy minden család asztalára elegendő kenyér kerüljön az év folyamán!
A nagyközönség egészen rendkívüli ajándékban részesült azzal, hogy Erkel Ferenc Bánk bánjából a Hazám, hazám című részt hallgathatta meg zárásként. Erről videót tekinthetnek meg itt.
Ünnepi hétvégénk egyik extrája volt, hogy templomunkban adott koncertet a népszerű előadóművész és zenész: St.Martin.
Nyári hőség augusztusi napjaiban igazán hősies áldozat, hogy nagyon sokan jöttek el augusztusi engesztelő imaestünkre.
Miután múlt vasárnap elköszöntünk Nyisztor Krisztián atyától, ezen a vasárnapon köszönthettük plébániánk új kisegítő lelkipásztorát, Horváth István Sándor atyát.
Augusztus 1-jei hatállyal lépnek életbe Székely János püspök úr rendelkezései, amellyel átszervezte Egyházmegyénk lelkipásztori ellátását.
Évek óta gyakorlat, hogy Szent Jakab apostol és Szent Kristóf ünnepén Isten áldását kérjük a közlekedésben használt járműveinkre.
Augusztus 14-én, szombaton 19 órai kezdettel a kertvárosi templomban ad koncertet a népszerű zeneszerző és előadóművész: St. Martin.
Jegyek elővételben a plébánián is vásárolhatók.Jegyárak:
elővételben: 3800
helyszínen: 4800
További információ: https://www.facebook.com/events/1011089319698693
A nyári hőség ellenére is szép számmal jöttek össze a kertvárosi templomba a környékbeli hívek, hogy megtartsuk engesztelő imaestünket. Ezúttal Kiss Kornél ferences szerzetes volt a vendégünk.
Egy év eltelte után ismételten megtarthatta immáron hagyományos zarándoklatát plébániánk Férfi imacsoportja. Célállomás idén is a Teskándi Plébániához tartozó Szent Ilona kápolna volt.
Egy év kihagyás után idén ismét szervezhettünk ottalvós, 5 napos hittan tábort június 28 -július 2 között 43 fővel a baki általános iskolában.
Első nap a kipakolással és ismerkedéssel telt, kis csoportokat alakítottunk, „őrangyalokat” húztunk, délután pedig részt vettünk szentmisén.
Délelőttönként lelki programok voltak: János atya tartott nekünk minden nap szentmisét, melyen a gyerekek olvastak fel, gitáros énekeket énekeltünk. Utána kiscsoportban beszélgettünk Szent Józseffel kapcsolatos kérdésekről.
Kedden délután kirándultunk Pusztaszentlászlóra a kilátóhoz, majd a falu hangulatos kis templomában szentségimádást tartottunk.
A gyerekek számára a legélvezetesebb program ezen a kánikulai héten a szerda délutáni fürdés volt a pusztaszentlászlói termálban.
Csütörtök délután akadályversenyt szerveztünk az iskola környékén, a búcsúeste pedig vidám énekekkel, és egy fantasztikus nerf csatával telt.
Az estéket hálaadó imával zártuk.
Hálás köszönet János atyának, Juci néninek és a középiskolás lelkes segítőknek, valamint minden résztvevőnek, akikkel együtt elmondhatjuk: nagyon jó volt a tábor!
Endrédiné Fekete Ágnes – Ági néni

Múlt vasárnap a kertvárosi közösség diákjaival adtunk hálát a tanév kegyelmeiért, mostani vasárnapon a bazitai közösség diákjai zengték a Te Deum-ot.
A városi televízió által készített tudósítást adjuk közre az érdeklődőkkel, hogy akik részt vettek a búcsú eseményein, nekik emlék lehessen, a többieknek pedig kedvcsináló, hogy legközelebb le ne maradjanak közösségünk programjairól.
A Te Deummal valami véget ért délelőtt, de vannak dolgok, amelyekből nincs olyan, hogy szabadságra megyünk. A lelki élet is ilyen és ilyen benne a havonta meghirdetett engesztelő imaestünk.
Miközben a világegyház évközi 11. vasárnapot ünnepelte, a Jánka-hegy közösség kápolnájuk búcsúját tartották, Szent Antal napját ülték meg kiemelt ünnepként.
A héten még pár nap erejéig megcsendül az iskolák csengője, tanterembe parancsolva a diákokat. De már érződik az év végi hangulat. Ezért a 10 órakor kezdődő szentmise keretében hálát adtunk az elmúlt tanév minden kegyelméért!