Karitász nagyböjti lelkigyakorlata

20220402-114039A Szombathelyi Egyházmegye Karitász munkatársainak és önkénteseinek lelkigyakorlata Körmenden, az Árpád házi Szent Erzsébet templomban volt. Örültünk egymásnak és a meghívásnak, hiszen 2019-ben találkoztunk ebben a körben utoljára. Ez a lelkigyakorlat más volt, mint a korábbiak, hiszen most az ukrajnai háború menekültjei velünk voltak, na nem személyesen, hanem imáinkban és a Kárpátaljai Karitász igazgató személyes beszámolóján keresztül.

Tavaszi nagytakarítás

tavaszi-nagytakaritasA templom és környékének húsvéti ünnepekre való előkészítéséhez, takarításához kérjük a Testvérek, valamint plébániai közösségeink segítségét április 9-én, szombaton 9 órától. Minden segítő kézre nagy szükség van, amit már előre is köszönünk!

Zenés keresztút

keresztut-apr-13Nagyböjti lelkinapunk április 13-án, nagyszerdán lesz. Aznap reggel 7-9 ig gyónási lehetőség, majd délután 16 órától rózsafüzér, 17 órától pedig Sillye Jenő által szerzett Keresztút című zenés énekes imádságot hallgathatjuk meg. Este 18 órakor pedig szentmise, amely közben is lehetőség nyílik szentgyónás elvégzésére. Szeretettel várunk mindenkit, készüljünk együtt húsvét ünnepére!

Mindszenty 130 - zarándoklat

image00003Mindsznety József bíboros úr születésének 130. évfordulójára hirdetett az Egyházmegye közös zarándoklatot, hogy adjunk hálát és imádkozzunk boldoggá avatásáért.

Lelki adoptálás

image00012Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe most már évek óta különösen szép alkalmat kínál arra, hogy a Szűzanyával együtt készüljünk Jézus születésére.

Mindszenty ünnep

mindszenty-unnep-20220326Március 26-án, szombaton Mindszenty József bíboros 130. születési évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezés lesz Szombathelyen, melyre plébániánk autóbuszt szervez. Indulás 8.30-kor a templomtól. Jelentkezni a plébánia hivatalban lehet az 1500 Ft-os részvételi díj befizetésével. Részletek a plakáton és a hírlevélben olvashatók.

Fatimai est - március

1647236362779Nagyböjt második vasárnapjának esti szentmiséjén ismét megtelt a kertvárosi templom. Ezúttal közösségünk sajátos imaalkalma is alkalmat adott, hogy szomszédos plébániákról, környékbeli településekről is ellátogassanak hozzánk, elvégezzék szentgyónásukat és közösen imádkozzunk.

Altemplom nyitva tartása

Kedves Testvérek! Az Altemplom március 15-i ünnepek során a következőképpen lesz nyitva:

Március 12. szombat       7-19 óra

Március 13. vasárnap      7-19 óra

Március 14. hétfő             7-19 óra

Március 15. kedd             7-19 óra

Hamvazószerda

274913844-370855267959022-965253765465717521-nHamvazószerdával kezdetét vette az idei nagyböjti időszakunk. A napközbeni egyéni bűnbánattartásunkat közösen ünnepelt szentmisével koronáztuk meg, amelynek keretében bűnbánatunk jeléül hamut hintettünk homlokunkra.

Elkezdődött a Házasság Hete programsorozat Zalaegerszegen

273562951-5147659331932797-7339194226047888892-nHosszú előkészületek után a Családkapocs Egyesület szervezésében idén is megrendezésre kerül Zalaegerszegen a Házasság Hete. Ennek nyitó alkalma volt a mai napon a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

Fatimai est és újmise- február

image00002Nem akármilyen engesztelő estre gyűlt össze a hívek nagy száma úgy, hogy megtelt a kertvárosi templom. Majlát Tihamér atya mutatott be újmisét.

Betegek világnapja

image00001Ünnepélyes keretek között több, mint 60 idős, beteg testvérünk részesült a betegek szentségében.

Gyertyaszentelő Boldogaszony

image00003     Jézus nem szorult rá, hogy bárki is bemutassa neki az embert, tudta Ő, hogy mi lakik az emberben – olvashatjuk János evangéliumában /vö. Jn 2,25/. Most mégis megünnepeljük, hogy mit is jelent az embert bemutatni a templomban. Jézus bemutatását ünnepeltük.

Házasság hete 2022

hhplakat2022Sok szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe a Házasság hete idei rendezvényeit.

Részletek a mellékelt plakáton olvasgatók.

Külön buzdítjuk plébániánk közösségét, hogy a február 19-én, szombaton tartandó „Séta a házasságokért, családokért” programon minél többen vegyünk részt, tegyünk tanúbizonyságot ezen értékek fontossága mellett.

Egyházmegyei Családtábor

csaladtabor-plakat2022Kedves Családok!

2022-ben ismét lesz Szombathelyi Egyházmegyei Családtábor. Szeretettel hívjuk a családokat.
A tábor időpontja: 2022. július 5-9. (kedd délutántól-szombat ebédig)

Helyszíne: Novákfalva Üdülőfalu és Sporttábor, Velem, Rákóczi út 2/b.

Ökumenikus imaest a kertvárosi templomban

A közel-keleti keresztények által javasolt témával, a napkeleti bölcsek látogatásával image00001foglalkozik idén az ökumenikus imanapok sorozata.

Ökumenikus imahét

k1Jövő héten, január 17-21. között kerül megrendezésre az Ökumenikus imahét. Plébániatemplomunkban 19-én, szerdán lesz imaóra, melyen Zsugyel Kornél evangélikus lelkész tanít bennünket. A hét további menetrendje a táblázatban olvasható. Templomunkban ezen a héten reggel 7 órakor lesznek a szentmisék. Várjuk a kedves testvéreket, imádkozzunk a keresztények egységéért.

 Január 17. hétfő

18 óra

Mária Magdolna plébániatemplom

Január 18. kedd

18 óra

Evangélikus templom

Január 19. szerda

18 óra

Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom

Január 20. csütörtök

18 óra

Református templom

Január 21. péntek

18 óra

Jézus Szíve ferences plébániatemplom

Fatimai est- január

image00003Közel egy évtized papi emléke folytatódott az első engesztelő imaesten.

Szerelemi kalandtúra

szerelmi-kalandt-plakat2022Örömmel írjuk, hogy 2022-ben is lesz Házasság Hete Zalaegerszegen február 14-től 20-ig.

 Ezt megelőzően Szerelmi kalandtúrára hívjuk a szerelmes, jegyes és házaspárokat. A kalandtúra célja, hogy a résztvevő párok a mindennapok rohanásában a játékos feladatok segítségével egy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz, felidézzék szerelmük történetét és ez által kapcsolatuk erősödhessen.

 Szerelmi kalandtúra időtartama: 2022. január 14. - február 14.

Lelkipásztori munkatársak megbízatása

János áll a part felett – ez az ismert énekünk harangozta be az ünnep központi üzenetét. Mégsem János áll a középpontban, hanem Jézus, az Isten Báránya, aki vízbe lép.