Plébániai zarándoklatunkról
Nem sokkal pappá szentelése után ígéretet tettünk Szeghy Csaba atyának, hogy alkalmas időben meglátogatjuk majd új szolgálati helyén, hogy megmaradjon közöttünk a kapcsolat, valamint hogy abban a környezetben is találkozhassunk vele, ahová a Jóisten küldte népét szolgálni. Az alkalom január 31-én érkezett el, amikor negyvenketten indultunk útnak Vöcköndre, Alsónemesapátiba és Nemesapátiba.
Csaba atya Vöcköndön várt minket, ahol a falu kicsi, de annál szebb templomában a rózsafüzért imádkoztuk el. Alsónemesapátiban pedig már a helyi hívők is vártak minket, hogy közösen ünnepelhessük a szentmisét.
Harmadikként pedig Nemesapátiba, a plébániai központba mentünk, ahol először is a helyiek nem csupán nagy szeretettel fogadtak bennünket, hanem meleg ebéddel is vártak. Köszönet érte polgármester asszonynak és a plébánia munkatársainak. Az ebéd mellett kis beszélgetésre is lehetőség nyílt, amely során külön a zarándoklatunkra készített emlékképeket is kaptunk.
Testben és lélekben felmelegedve indultunk a plébániatemplomba, ahol a Jézus Szíve-litániát imádkoztuk el. Ezt követően pedig Csaba atya megmutatta a plébániai központ épületét, amely jelenleg még komoly felújítások alatt áll.
A zarándokok egy nagyon szép élménnyel gazdagabban tértek haza, örömmel tapasztalva, hogy a plébániánkról származó lelkipásztort is szerető hívők veszik körül. Vendéglátóinkat pedig szeretettel várjuk a látogatás viszonzására!
















































































































































