Új Élet kurzust hirdetünk
Plébániánk új képzési programot indít a Szent András Evangelizációs Iskolával közösen. Ennek első állomása a március 6 és 8 között megrendezendő Új élet Krisztusban kurzus. Az alábbiakban ennek a részletes tájékoztatója olvasható.
A keresztény ember számára nagyon fontos, hogy hitében folyamatosan előrehaladjon: egyre mélyebb és személyesebb kapcsolatba kerüljön Istennel, egyre jobban megismerje őt, s azt a hitet, amelyen keresztül ő megismertette magát az emberiséggel, s az válaszolt neki. Ez a növekedés lesz az, ami folytonosan vezet minket az üdvösség felé. Plébániánkon is folyamatos szükség van olyan mély hitű és tanúságtevő emberekre, akik közösségünk erős bázisát adják, mert segíteni tudnak másoknak, akik még csak a keresés útját járják.
Éppen ezért indít el plébániánk egy képzési programot, amelyet a Szent András Evangelizációs Iskolával közösen szervezünk. Évente két alkalommal közös hétvégére hívjuk azokat, akik szeretnének Jézusban és Jézussal új életet kezdeni, s szeretnék elsajátítani ennek módját. Az alapozó kurzus március 6 és 8 között kerül megrendezésre a Szent Család Óvodában. Ezt a kurzust plébániánk tagjai számára tartjuk, vagyis közösségünkből várjuk a jelentkezőket. A kurzus létszáma 30 főben van maximalizálva, a jelentkezőket a jelentkezési lap visszajuttatásának sorrendjében regisztráljuk. A kurzusra csak azok jelentkezését várjuk, akik végig jelen tudnak lenni a programon, péntek 16.30 órától vasárnap 15 óráig. A kurzus költsége 4000 Ft/fő, plébániánk azonban minden résztvevő számára 1500 Ft támogatást biztosít, így a résztvevőnek csupán 2500 Ft-ot kell fizetnie. Kérjük, hogy akinek további anyagi segítségre van szüksége, jelentkezzen a lelkipásztoroknál!
A kurzus szórólapja fontos információkkal és a jelentkezési lappal együtt az újságos asztalon található meg. További részletekről a szórólapon szereplő telefonszámon lehet érdeklődni. Szeretettel hívunk mindenkit, hogy együtt növekedhessünk hitünkben!
