Házasság hete - 2015. február 9-14.
Idén is megrendezik Magyarországon a Házasság hetét, amelybe – a tavalyi évhez hasonlóan – Zalaegerszeg is bekapcsolódik. Az egész héten át tartó rendezvény célja, hogy a házaspárok és jegyespárok figyelmét a házasság értékeire irányítsák, s miközben ezt teszik, kellemes és hasznos időtöltésre is lehetőséget biztosítsanak számukra.
Az idei Házasság hetét plébániánk fiatal házas közössége szervezi, s a programsorozatban plébániatemplomunk kétszeres helyet is fog kapni.
A hét teljes programja a következő:
Február 9, hétfő, 17 óra, Szeplőtelen Szíve Plébánia: Pete Polgár Máté: A házasságról Isten szemével, majd közös imádság
Február 10, kedd, 17 óra, Bíróság: A házasságról jogi szemmel - Gaál Boglárka előadása: A párkapcsolat fejlődése a család rendszerében címmel, majd beszélgetés a témáról, valamint gyertyafényes tárlatvezetés
Február 11, szerda, 16.30 óra, Berzsenyi Dániel utca 7.: Izgalmas szabadulós játék házaspároknak (Exitgames) Előzetes jelentkezés szükséges a létszám miatt!
Február 12, csütörtök, 17 óra, Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium: Filmvetítés: Fogadom (The Vow), majd beszélgetés Básti Zoltánnal a filmről és ehhez kapcsolódó témákról.
Február 13, péntek, 17 óra, Evangélikus parókia közösségi terme: Vidám játékok házaspároknak, majd agapé (Kérjük, aki tud, támogasson minket egy-egy tálca süteménnyel!)
Február 14, szombat, 17 óra, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia: Záró szentmise házaspároknak szentségi áldással, majd ajándékok átadása, sorsolás
A heti programban szerelmes ötpróba is szerepel, amely során a kalandvágyó házaspárok maguk által tervezett időbeosztás szerint oldhatják meg a hét során a feladatokat. Aki részt vesz a játékban és minden feladatot teljesít, dupla eséllyel indul a sorsoláson! (Jelentkezni az e-mail címen lehet.) Az aktívan résztvevő házaspároknak a végén apró meglepetéssel készülünk, illetve értékes ajándékokat sorsolunk ki. A programok ideje alatt a gyermekfelügyelet biztosított.
További információ: Telefon: 30/3727667 (Körmendyné Polgár Csenge); E-mail:
