Információk a hétre - december 29.

A Szent CsaládSzent Család ünnepén plébániánk családjaiért imádkozunk. Ez egyúttal a 2013-as esztendő utolsó vasárnapja is, így a karácsonyi ünnepek elmúltával örömmel adhatunk hálát az ebben az évben kapott minden jóért és megpróbáltatásért. A következő hétre szóló fontos információk alább olvashatók.

Kedden lesz az év végi hálaadó szentmise, amelyben hálát adunk az idén kapott javakért. Ezen az estén a szentmise kivételesen 17 órakor kezdődik.

Január 1-je, az új esztendő első napja Mária, Isten Anyjának ünnepe. Ez a nap hazánkban parancsolt ünnep. A szentmisék délelőtt 10 órakor és este 6 órakor lesznek, de a kedd esti előesti szentmise is érvényes már az ünnepre.

Ne feledjük: január 1-jétől új rend szerint lesznek a vasárnap délelőtti szentmisék. A plébániatemplomban délelőtt 10 órakor lesz szentmise, valamint este 6 órakor. Bazitán ezentúl minden vasárnap lesz szentmise reggel 8.30 órakor.

Január 2-a, csütörtök a hónap első csütörtökje. Lelkipásztorokért és papi hivatásokért tartunk szentségimádási órát 17 órától. Pénteken elsőpéntek lesz, amelyen Jézus Szent Szívét engeszteljük.

Szeretettel kérjük a testvéreket, hogy akik egyházközségi hozzájárulásukat még nem rendezték a 2013-as évre, szíveskedjenek azt megtenni a plébánia hivatalban vagy a szentmisék után a sekrestyében.