Keresztelőkút-megáldás a plébániatemplomban

2013.11.10 Keresztelőkút-megáldásÉvközi 32. vasárnapon, 2013. november 10-én került sor a már korábban elkészült keresztelőkút felállítására és megáldására a vasárnap délelőtti szentmise keretében. A keresztelőkút a tabernákulum mellet a legfontosabb berendezési tárgya minden templomnak, hiszen ez az a hely, ahol a közösség tagjai újjászületnek az isteni életre, amikor a keresztség szentségében Isten megajándékozza őket megszentelő kegyelmével.

A szentmisében különleges módon is imádkoztunk azokért, akik ennek a kútnak a vizéből fognak újjászületni.

Az áldás liturgiája a szentbeszédet követte. Az áldó formula felidézte a keresztség előképeit, s annak a keresztény ember életében betöltött szerepét. Ezt követően a jelenlevő liturgikus közösség tagjai megújították keresztségi fogadásukat, visszaemlékezve az évekkel-évtizedekkel korábban tett ígéretre. Végül az új kút vizéből merítve meghintettük magunkat.

A szentmise után a hívők nagy száma állta a keresztelőkút elé, hogy egy rövid imában személyesen is hálát adjon a keresztség ajándékáért, valamint a szép új keresztelőkútért.