24 órás bibliaolvasás

Szent Márton LégióA Szent Márton Légió újabb akciót szervez a Szent Márton Jubileumi Évhez kötődően. Miután már több alkalommal a jótékonykodás területén nagyszerű munkákat végeztek el a Légió tagjai, ezúttal lelki ajándékkal szeretnék meglepni városunk lakóit, hiszen Szent Márton életében is a jótékonykodásnak csak akkor van értelme, ha azzal megfelelő lelkület is társul, amely nem csupán a földi életet kívánja jobbá tenni, hanem az örök élet lehetőségét és értékét is megmutatja mindenkinek. A legújabb akció éppen arról szól, hogy tudatosítsuk az emberekben a lelki értékek prioritását.

Sokan vannak városunkban, akik különböző okokból kifolyólag nem járnak templomba. Így bár hívjuk őket, sokszor nem tudunk találkozni velük. Őket szeretnénk megszólítani azzal, hogy most mi megyünk hozzájuk. Ezért találtuk ki a 24 órás bibliaolvasás című programot, amelyhez bárki csatlakozhat akár felolvasóként, akár hallgatóként. A bibliaolvasás helyszíne a Dísz tér lesz, ahol mindenki találkozhat sátrunkban Isten szavával. A program augusztus 26-a, péntek délután 3 órakor kezdődik, s másnap, szombaton délután 3 órakor ér véget.

A Szentírás olvasására bárki jelentkezhet, aki szívesen vállalja, hogy mások előtt mikrofonba hangosan és szépen olvassa a Szentírást a kijelölt szakasztól függően 5-20 percig. A Szentírást a szervezők biztosítják. A felolvasóknak csupán annyi a dolguk, hogy a kijelölt idő előtt 10 perccel a helyszínen jelentkezzenek a szervezőknél.

A program szervezése érdekében kérjük, hogy aki felolvasást vállal, szíveskedjék a plébánia email címén () vagy személyesen a plébánia hivatalban jelentkezni. A további információkat a jelentkezők itt kapják meg. Számítunk továbbá férfiak segítségére is, akik az éjszaka során a rendre felügyelnek és a felolvasókra vigyáznak. Az ő jelentkezésüket is a plébánia hivatalban várjuk.

Nagy szeretettel várjuk a Testvérek jelentkezését erre az izgalmas missziós kalandra, ami reményeink szerint nem csupán városunk lelki gazdagodását fogja szolgálni, hanem hatékony tanúságtétellé és is válik városunk keresztény közösségei részéről.