Lelkipásztori munkatársak ígérettétele
Plébániánk lelkipásztori munkatársai vehették át megbízólevelüket, s tettek ígéretet a hűséges szolgálatra 2014. február 9-én, a vasárnap délelőtti szentmise keretében. Egyúttal megkapták püspök atya megbízólevelét is, amellyel egy évre engedélyt adott nekik arra, hogy a szentmiséken áldoztassanak, valamint betegeknek elvigyék az Eucharisztiát.
A lelkipásztori munkatársak szolgálata fontos a plébánia lelkipásztora számára, hiszen nagy plébániákon sok segítséget tudnak számára nyújtani olyan feladatokban, amelyek nem elsősorban, ill. nem kizárólag lelkipásztori feladatok. Plébániánkon tíz lelkipásztori munkatárs kapott engedélyt 2015. február 12-ig az áldoztatásra. Ők a következők:
Csiszár Mária
Dittmayer Róbert
Farkas Zoltán
Farkas Zoltánné
Hadnagy Lászlóné
Kövesházi Istvánné
Marx Gyula dr.
Németh Lajos
Tausz Rozália
Tímár János
Püspök atya az engedély feltételéül szabta, hogy mindazok, akik még nem végezték el a lelkipásztori munkatársak képzését, ebben az évben részt kell, hogy vegyenek rajta.
Plébániánk lelkipásztori munkatársai ígéretet tettek, hogy feladatukat az Egyház szándéka szerint és lelkipásztoruk irányításával látják el, majd egyenként átvették megbízólevelüket.
A szentmise végén a jelenlévők balázsáldásban is részesülhettek.
























































