Információk a hétre - november 27.

Advent 1. vasárnapjaKezdődik az új egyházi év! Advent 1. vasárnapjának hírei 2016. november 27-én.

Ma délután 17 órától a Szent Mónika közösség tagjai a kápolnában találkoznak. Az esti szentmise után pedig vasárnap esti muzsikára várjuk a zenebarátokat.

November 29-én, kedden lesz plébániatemplomunk szentségimádási napja, amely a hajnali szentmise után kezdődik és 17 órakor szentórával ér véget. Mindazok, akik fél, illetve egy óra csendes jelenlétet vállalnak a nap során, kérjük, hogy jelentkezzenek a sekrestyében!

A héten szerdán és csütörtökön nem lesz hivatali szolgálat a plébánia hivatalban.

A Mindszenty gimnáziumba pályaválasztási tájékoztatóra hívják a 8. osztályos diákokat és szüleiket november 30-án. 15.30-tól interaktív nyelvi foglalkozásokra, majd 16.30-tól az intézményt bemutató tájékoztatóra várják szeretettel az érdeklődőket.

December 3-án, szombaton lesz plébániánk rendhagyó egész napos adventi családi lelkigyakorlata a Mindszenty iskolában a szombathelyi szociális testvérek vezetésével. Minden ezzel kapcsolatos információ a Hírlevélben található meg.

December 4-én, vasárnap a délelőtti szentmisében Szent Borbálát is megünnepeljük. Délután 4 órától pedig a Pécsi Gospel Kórus ad ingyenes jótékonysági hangversenyt a Szent Márton Légió szervezésében.

Már tart a plébánia Karitász-csoportjának adventi adománygyűjtése. Ebben az évben tartós élelmiszerrel és játékokkal, valamint pénzadománnyal lehet segíteni plébániánk rászoruló családjait. Az adományokat a templomban lehet leadni december 18-ig.

A jövő év első hét hónapjára szentmiseszándékokat a plébánia hivatalban lehet előjegyeztetni.

Adventben minden hétköznap és vasárnap hajnalban reggel 6 órára roráté szentmisére várjuk közösségünk tagjait, amely után minden reggel elimádkozzuk a reggeli dicséretet.

Megérkezett plébániánk új, lapozható falinaptárja, amely 1400 Ft-ba ke-rül. Megjött az új egyházmegyei kalendárium is, amely 790 Ft-ért vásárolható meg.