Információk a hétre - január 29.

JézusInformációk a hétre 2017. január 29-én, az Évközi 4. vasárnapon.

Még a mai vasárnap a szentmisék után lehetőség nyílik az ide egyházközségi hozzájárulások gyorsított befizetésére. Hálásan köszönjük a Testvéreknek, hogy támogatásukkal segítik plébániánk működését! Ma 17 órakor a Szent Mónika közösség tagjai találkoznak a kápolnában, az esti szentmise után pedig a zenebarátokat várjuk esti zenére.

Szentségimádás és közbenjáró imádság lesz kedden, január 31-én, az esti szentmise után.

Február 2-án, elsőcsütörtökön 17 órától a lelkipásztorokért és papi hivatásokért tartunk szentségimádási órát. Az esti szentmisében pedig megáldjuk a Testvérek gyertyáit, hiszen ez a nap Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Ezen a napon kezdődik a lourdesi kilenced is, amelynek napi szakaszait a szentmisék előtt imádkozzuk el. Az ehhez szükséges imafüzetet az újságos asztalról lehet megvásárolni.

A Karitász csoport imaórája február 3-án, elsőpénteken 17 órakor kezdődik.

A fatimai rózsafüzért imádkozzuk el február 4-én, elsőszombaton reggel 6 órától.

A jövő vasárnap valamennyi szentmise után balázsáldásban részesítjük a Testvéreket.

A Mindszenty iskola iskolára előkészítő foglalkozásokra várja az óvodásokat első alkalommal február 6-án, hétfőn. Minden ezzel kapcsolatos információ a Hírlevélben és a hirdetőtáblán található.

Két hét múlva, február 11-én, szombaton, a betegek világnapján a reggeli szentmisében részesülhetnek a betegek szentségében mindazok, akik a szentséget kérik és a szentség felvételéhez kapcsolódó előírásoknak megfelelnek. Minden ezzel kapcsolatos információ megtalálható a Hírlevélben. Kérjük, hogy aki szeretné felvenni a szentséget, február 8-ig szíveskedjék jelentkezni a Plébánia Hivatalban.

Február 11-én, szombaton plébániai vacsorát szervezünk, amellyel kapcsolatban minden információ honlapunkon található. Vacsorajegyeket a Plébánia Hivatalban lehet váltani 2000 Ft-ért. A vacsorára várjuk a gyerekeket is, akik 1200 Ft-os kedvezményes jeggyel vehetnek részt a vacsorán. Jelent-kezni már csak ezen a héten lehet.