Információk a hétre - június 18.

EucharisztiaKrisztus Szent Testének és Vérének ünnepe 2017. június 17-én. Információink a hétre.

Ma délután van a jánkahegyi búcsú a kápolnánál, amelyen Bognár István gutorföldei plébános mutat be szentmisét 15 órától.

Szintén ma, az esti szentmise után jótékonysági hangversenyt ad a plébániai Karitász javára a Liszt Ferenc Iskola Régi Diákok Kórusa. Az eseményre a belépés díjtalan, de adományt lehet felajánlani a tanévkezdésre összeállított iskolacsomagok megvásárlására. Mindazok, akik nem tudnak eljönni a hangversenyre, a következő hetekben Karitász-perselybe helyezhetik erre a célra szánt adományaikat.

A nyári időszakban ebben az évben is megváltozik a szentmisék rendje. Augusztus végéig minden hétköznap reggel 7 órakor lesznek szentmisék, este pedig ezeken a napokon nincs szentmise. Minden reggeli szentmise után a zsolozsmát imádkozzuk el. A vasárnapi szentmisék rendjében a nyáron sincs változás.

Templomunk búcsúja, vagyis védőszentjének, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe lesz szombaton. A búcsúi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik, amelyen plébániai közösségünk tagjaiért imádkozunk.

A jövő vasárnap, június 25-én, 16 órakor lesz Kaszás Csaba atya újmiséje a Mária Magdolna templomban, amelyre mindenkit szeretettel várnak. Az újmise miatt a Szent Mónika közösség e havi találkozója elmarad.

Ismét várjuk azon párok jelentkezését, akik már évek vagy évtizedek óta együtt élnek, s szentségi házasságot szeretnének kötni. Információs és jelentkezési lap a plébánia hivatalban kérhető.

Több ősszel induló képzésre lehet már jelentkezni a plébánia hivatalban, többek között a középiskolások bérmálási csoportjába, a szentségekben nem részesült felnőtteknek a katekumenátusba, valamint a már bérmálkozott középiskolások és egyetemisták számára induló hittancsoportba.

A Jézus Szíve Ferences Plébánia zarándoklatot hirdet Medjugorjéba július 3 és 6 között. Minden ezzel kapcsolatos információ a Hírlevélben olvasható.

Az Adoremus júliusi számát az előfizetők a sekrestyében vehetik át.