Információk a hétre - március 23.
Nagyböjt 3. vasárnapjának hirdetései 2014. március 23-án.
Kedden, március 25-én lesz Urunk születésének hírüladása, Jézus fogantatásának ünnepe. Különleges buzgósággal vegyünk részt e napon a szentmisén! A szentmise után szentségimádás és közbenjáró imádság lesz.
Ne feledjük: minden csütörtökön csendes szentségimádást tartunk a szentmise előtt 17 órától.
Nagyböjti péntekeken keresztúti ájtatosságot végzünk 17 órától. A jövő héten a Rózsafüzér Társulat tagjai vezetik az imádságot.
A jövő vasárnap a 10 órai szentmisén a katekumenek skrutíniumára kerül sor, amelyen plébániánk egész hívő közössége imádságban fohászkodik azokért, akik május 25-én a szentségekben részesülve közösségünk elkötelezett tagjaivá válnak.
Még tart a plébániai karitász csoport nagyböjti adománygyűjtési akciója, melynek keretében tartós élelmiszer-, ill. pénzadományokat gyűjtenek április 6-ig a rászorulók javára. Az adományokat a templom bejáratánál levő tartókba, ill. karitász-perselybe lehet elhelyezni.
A betegek gyóntatása otthonaikban április 8-án és 9-én, kedden és szerdán lesz. Kérjük, hogy hozzátartozóikat a sekrestyében jelentsék be a beteglátogatásra!
Ne feledjük idejében elvégezni a nagyböjt idején szentgyónásunkat! Szentgyónásra a következő alkalmakon van lehetőség: A hétköznapi szentmisék előtt; a pénteki keresztutak alatt; minden nagyböjti vasárnap 5 órától a szentmise végéig; a nagyböjti lelkigyakorlat idején a Mária Magdolna Plébánián április 11-13 között. A Húsvéti Szent Három Nap során az ünnepi liturgiák előkészítése miatt sajnos nem tudunk lehetőséget biztosítani a szentgyónások elvégzésére, ezért kérjük a testvéreket, hogy idejében tervezzék meg, mikor szeretnék szentgyónásukat elvégezni.
A május 1-jei pusztacsatári egyházmegyei zarándokaltra indított autó-buszra még lehet jelentkezni. Az autóbusz és a zarándokcsomag együttes díja 1700 Ft. A zarándokokat a jövő héten jelentenünk kell, így kérjük, hogy még a héten szíveskedjenek jelentkezni. Azok is igényelhetnek zarándokcsomagot, akik egyénileg utaznak, ennek ára 700 Ft. Ezt is már csak a héten lehet igényelni.
Továbbra is kérjük a testvérek segítségét, hogy nagyböjti levelünket el tudjuk juttatni minden család otthonába. Eddig 2 500 levél talált gazdára a 6 500-ból. A leveleket a darabszám megjelölésével a szentmisék után a kápolnában lehet átvenni.
Március 29-én, Mindszenty bíboros úr születésnapján, a Mindszenty iskola Szülői munkaközössége gyalogos zarándoklatot szervez Csehimindszentre, Mindszenty bíboros szülőfalujába. A gyalogos zarándokokhoz autókkal és kerékpárral is lehet csatlakozni. 16.30-kor szentmise lesz a csehimindszenti templomban. A jelentkezés módjáról és a részletes programról a hirdetőtáblán lévő plakát alapján tájékozódhatnak.
Kérjük, hogy akik egyházközségi hozzájárulásukat banki átutalással vagy befizetéssel rendezik, feltétlenül jelezzék a közlemény rovatban lakcímüket, mivel nyilvántartásunkat ez alapján vezetjük. Kérjük, hogy akik ezt elmulasztották, szíveskedjenek a sekrestyében megadni lakcímüket!
Megérkezett az Adoremus áprilisi száma, amelyet előfizetői a sekrestyében átvehetnek.
