Fontos információ a hitoktatásról
Az alábbiakban fontos információkat találhatnak a hitoktatásról azok a szülők, akiknek gyermeke a következő tanévben 1., 2., 5. vagy 6. osztályba fognak járni. Kérjük, hogy gondosan tanulmányozzák át az alábbiakat!
Ha a következő tanévben gyermeke 1., 2., 5. vagy 6. osztályba fog járni, akkor fontos információkat találhat itt gyermeke hitoktatásával kapcsolatban.
Leendő 1. és 5. osztályosoknak:
Az 1. és 5. osztályosok szüleinek nyilatkozniuk kell, hogy gyermekeiket az állam által szervezett erkölcstan nevű tantárgyra, vagy pedig hittanra íratják be gyermekeiket. A kettő közül az egyiket kötelezően tanulnia kell gyermekének. Kérjük a szülőket, hogy gyermekeik számára biztosítsák a katolikus oktatás lehetőségét, hiszen erre ígéretet tettek gyermekeik megkeresztelésekor! Természetesen azokat a gyerekeket is be lehet íratni hittanra, akik még nincsenek megkeresztelve.
Fontos azonban tudni, hogy a hittan neve hivatalosan „hit- és erkölcstan”-ként szerepel. Kérjük a szülőket, hogy ezt a tantárgyat jelöljék meg, majd pedig a Római Katolikus Egyházat jelöljék meg felekezetként, amelytől kérik a hitoktatás biztosítását.
Leendő 2. és 6. osztályosoknak:
Amennyiben gyermeke ebben a tanévben hittanra járt, így semmilyen teendője nincsen, mivel nem kell őt újra beíratni hittanra, hanem az idei rend szerint őt továbbra is hittanosnak fogják számolni.
Amennyiben gyermeke tavaly erkölcstanra járt, de a következő tanévben hittanra szeretné beíratni, ebben az esetben május 20-ig kell kérnie ezt az osztályfőnöknél.
Bármilyen kérdéssel kapcsolatban a plébánia hivatal szívesen ad tájékoztatást bármely elérhetőségünkön.
