Rózsafüzér Társulat zarándoklata

Ismét megerősödött bennünk annak tudata és megtapasztalása, hogy „zarándok Egyház vagyunk” image00001

Szeptember 8-ra, Kisboldogasszony ünnepére időzítettük a kertvárosi, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia Rózsafüzér Társulatának zarándoklatát. A társulat tagjai közül 55 fő tudott vállalkozni erre a kedves kis útra, amelynek célállomása a közeli Pusztacsatár volt.

Többen jártak már ezen a varázslatos környezetben rejtőző, ősi kegyhelyen, de annak ellenére, hogy közel van Plébániánkhoz, sokan arról számoltak be, hogy évtizedek óta nem voltak már itt.
Ezért is volt lélekemelő a pillanat, amikor a megszépült környezet érkező autóbuszunk elé tárult. A régi emlékek felszínre törtek és sorra vettük, hogy mi is változott azóta, hogy utoljára látták.image00005

Már az engesztelő imaórán is részt tudtunk venni, miközben a zarándokok szentgyónáshoz is járulhattak. A szentmisét Takács András atya mutatta be, szentbeszédében az Istenre szánt idő fontosságára vezette gondolatainkat.

Szentmise utáni körmenetet követően még betértünk a kegytemplomba, hogy a Szűzanya lábaihoz letegyük a szívünkben hozott szándékokat, Isten irgalmát és kegyelmeit kérve szeretteinkre, családunkra, betegeinkre, plébániánk minden tagjára.

Hazafelé úton beszélgetve és énekelve még gyorsabban repült az idő.

A kora esti órákban hazatérve, lelkünkben öröm és hála volt.

Isten hallgassa meg a zarándokok imáit!