Nyárbúcsúztató játékok

image-0002Nem várt időszak ez a tanulóifjúság számára. Kérlelhetetlenül nyakunkon a tanévkezdés. De, ahogyan az időjárás is még inkább nyárias, mint őszi, ezért mi is inkább még önfeledt vakációs pillanatokat élhettünk át. Még nincsenek könyvek, sem órarend, csak játék, móka és kacagás.

Több, mint 50 gyermek és fiatal gyűlt össze a plébánián, hogy rövid eligazítás és ráhangolódás után birtokba vegyék a templomkertet és plébániatemplomunk mellett küldetéseket teljesítve önfeledt pillanatokat, vidám perceket és villámgyorsan elrohanó órákat töltsenek.

Tíz órától a kisebbeknek volt alkalmuk megmérettetni ügyességüket, tudásukat, rátermettségüket, majd délután, 13 órától a középiskolás korosztályúak „birkóztak meg”.

Csapatversenyeket kellett megoldniuk, amelyekben voltak ügyességi részek és tudáspróba is. A feladatok nem voltak túlságosan nehezek, de így még inkább egymásra voltak utalva, közösen kellett dolgozniuk.

A játékos programok után szeretetvendégséget tartottunk, amelyen megkínáltuk a gyerekeket finomságokkal és a nagy hőségben a jól eső frissítővel.

Köszönjük a helyiek nagylelkű segítségét, a szülők támogatását!

Hálásan köszönjük a Felebarátok közösség tagjainak, hogy vállalták a játék előkészítését, megszervezésében és megvalósításában való közreműködésüket. Külön köszönöm Sebestyén-Fehér Nórinak a sok utánajárást, szervezést. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a mai program.

Isten fizesse meg eltökéltségüket, jóságukat!