Adventi Ifjúsági Lelkigyakorlat

image00002Egyházmegyei ifjúsági adventi lelkigyakorlaton vett részt az ifiközink december 20-21-én, Botfán. Ezúttal szervezőként vállaltuk magunkra ezeket a napokat.

35 résztvevővel, péntek este és szombat egész nap közösen készültünk Jézus születésének megünneplésére.

Ezúttal nem hívtunk vendég előadót, hanem mi magunk készültünk fel elmélkedésekkel, programokkal, játékkal. Nagy ajándék volt, hogy a Mária Magdolna Plébánia ifi csoportja is testületileg jött el, így megint átélhettük, micsoda szuper dolog együtt imádkozni, elmélkedni, beszélgetni, vagy csak egyszerűen egymás társaságában lenni.

Volt gyertyafényes, ünnepi vacsora, játék, 4 elmélkedés a karácsony témájával kapcsolatban, kiscsoportos beszélgetési alkalmak, meghitt imádság, kreatív kézműveskedés, bensőséges Szentségimádás. És persze volt az is, hogy megajándékoztuk egymást, de ezúttal olyan meglepetéseket állított össze mindenki, hogy nem tudtuk kié is lesz az.

Nagy ajándék volt ez nekünk, hogy így készülhettünk karácsony mély üzenetének, Jézusnak befogadására.