Katekumenek befogadása

image00005Krisztus Urunk megkeresztelkedésének ünnepén közösségünkkel együtt ünnepelt az a két felnőtt hittanuló (katekumen), akik ebben az esztendőben szeretnének részesülni beavató szentségekben.

Marianna és Tibor ősztől fogva folyamatosan ismerkedik katolikus hitünkkel és bepillantást nyertek már közösségünk egy-egy ünnepi pillanatába. Ám most őértük imádkoztunk, hogy a Szentírást tovább olvasva hallják meg Istennek hozzánk szóló üzenetét, továbbra is keressék Istent és az ő akaratát, és haladjanak azon az úton, amely majd az üdvösségre vezeti őket. A szentségek felvételéhez vezető útnak szép állomása ez, amelyen egész plébániai közösségünk megismerhette életük történetét.

Tanúságot tettek életük alakulásáról, hitük útjáról, hogy miként érintette meg őket Isten és ki azok, akik mellettük állnak.

A szertartás keretében megkentük őket a katekumenek olajával, átadtuk a Szentírást és aláírásukkal ellenjegyezték felvételüket a katekumenek közé.

Isten áldása kísérje életük további útját!