Információk a hétre - november 29.

Advent 1. vasárnapjaAdvent 1. vasárnapján elkezdődik az új egyházi év. Heti híreink 2015. november 29-én.

Megújult a bazitai Tanácsadó Testület

Tanácsadó TestületPüspök atya rendelkezése alapján új Tanácsadó Testületet kellett felállítani a bazitai közösségben. Ennek a testületnek a tagjait a hívek választották meg, október 8-án.

Az ereklyék Bazitán

Az ereklyék BazitánOktóber 22-én vasárnap a bazitai Szent Teréz templomba vittük az ereklyéket, hogy plébániai közösségünk ottani hívei is megnézhessék valamint imádkozhassanak a pásztorgyerekek közbenjárását kérve.

Új urnafal az altemplomban

Új urnafalA plébániatemplom altemplomában elkészült az új urnafal, amelynek urnafülkéi már megvásárolhatók a plébánia hivatalban.

Az ereklyék elhelyezése

Az ereklyék elhelyezése, 2015. november 15.A Fatimából hozott Boldog Ferenc és Boldog Jácinta ereklyéket november 15-én, vasárnap délelőtt helyeztük el a plébániatemplomban. A szentmisén plébániai közösségünk tagjai rendkívül nagy számban vettek részt.

Zarándoklat Fatimába

Plébániai zarándoklat Fatimába, 2015. november 9-13.A plébániánk ötnapos zarándoklatot szervezett Fatimába. Ennek előzménye volt, hogy kérésünkre António Marto püspök úr a boldoggá avatott fatimai látnok gyermekek ereklyéit adományozta egyházközségünknek. Elsődleges célunk ezen ereklyék átvétele volt.

Információk a hétre - november 22.

Krisztus, a mindenség KirályaAz egyházi év utolsó vasárnapján, 2015. november 22-én Krisztust, a mindenség Királyát ünnepeljük. Mivel a jövő vasárnap kezdődik az advent, így most sok fontos információnk van az elkövetkező időszakra.

Fatimai este novemberben

Fatimai este novemberbenNovember 13-án is megtartottunk hagyományos fatimai esténket, ezúttal Ipacs Bence, szombathelyi káplán atya vezetésével.

A MKPK körlevele a Szent Márton Jubileumi Évre

Szent Márton Jubileumi ÉvA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet tett közzé a Szent Márton Jubileumi Év megnyitására. E levél teljes egészében elolvasható alább.

Információk a hétre - november 15.

Boldog Ferenc és Boldog Jácinta ereklyéjeA mai vasárnapon, 2015. november 15-én helyezzük el plébániatemplomunkban Boldog Ferenc és Boldog Jácinta fatimai látnokok ereklyéit. E vasárnap információi olvashatók el alább.

Lélekben Fatimában

Fatimai imaóraNovember 10-én este rendkívüli Fatimai imaórát tartottunk, amely során lélekben mi is csatlakoztunk plébániánk zarándokaihoz, akik vasárnap este indultak el Fatimába, hogy Boldog Ferenc és Boldog Jácinta ereklyéit elhozzák templomunkba.

Fatimai zarándoklat otthonról

A fatimai bazilikaNovember 8-án este 31 zarándokkal útnak indul a plébániai zarándoklat Fatimába, amely során plébániánk megkapja António Marto fatimai püspöktől Boldog Ferenc és Boldog Jácinta fatimai látnokok ereklyéit. A zarándoklat egyes eseményei otthonról is követhetők, de idehaza is több programmal várjuk a zarándoklatba bekapcsolódni szándékozó Testvéreket.

Információk a hétre - november 8.

Fatimai jelenésAz Évközi 32. vasárnapon kezdődik plébániai fatimai zarándoklatunk. Az ezzel kapcsolatos hírek is megtalálhatók híreink között 2015. november 8-án.

Katekumen befogadása

Katekumen befogadásNovember 3-án az esti szentmisében került sor plébániánk katekumenjének a befogadására.

Halottak Napja

Halottak NapjaNovember 2-án, Halottak Napján az Altemplomban mutattunk be szentmisét, amelyet Szilárd atya minden megholtért ajánlott fel.

Karitász hírek

Karitász osztásKaritászcsoportunk jelentős mennyiségben kapott különféle adományokat a Szombathelyi Egyházmegye közvetítésével. Ezen adományok szétosztására az elmúlt napokban került sor a plébániánkhoz tartozó kertvárosi családok segítésére.

Információk a hétre - november 1.

MindenszentekNovember 1-jén Mindenszentek ünnepét üljük. Információinkat azonban most is ajánljuk figyelmükbe.

Élő Rózsafüzér Zalaegerszegért

Élő rózsafüzérOktóber 17-én élő rózsafüzér-zarándoklat volt városunkban.

Információk a hétre - október 25.

TemplomErre a hétre szóló információink az Évközi 30. vasárnapon, 2015. október 25-én.

Megújuló bazitai tanácsadó testület

Szűz Mária Szeplőtelen Szíve PlébániaPüspök atya 2015. november 15-i hatállyal elrendelte a plébániai képviselőtestületek megújítását, mivel szeptembertől életbe lépett az új testületi szabályzat. A képviselőtestületek mostantól új nevet is kaptak, ezentúl tanácsadó testület néven működnek tovább.