Balázsáldás - Szent Balázs napján

Fejünk mellett két szál gyertya, a pap kitárimage-0001t keze áldást adva, Szent Balázs püspök közbenjárását kérve a pap halk imát mormol. Több száz éves hagyomány él fiatal plébániánkon is, amikor Balázs-áldást kérünk.

Gyermekek bemutatása Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén

image-0001Nem a megszokott hívő seregtől volt nyüzsgő a kertvárosi templom szombaton este. Az elmúlt évben megkeresztelteket hívtuk össze egy közös hálaadásra. 

Lelkipásztori munkatársak eskütétele

„A szolgálatok különfélék, de az Úr ugyanaz” – Három lelkipásztori munkatárs a mai image-0003napon tette le esküjét.

Vasárnap esti muzsika - Január

image-0002Az esti szentmisét követően felcsendülhetett a Vasárnap Esti Muzsika koncertsorozat védjegyeként ismert Szent Cecíliát dicsérő ének. Ezen az estén Dezső Dario orgonaművész volt a vendégünk, aki a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának végzős hallgatója.

Imaiskola

Szent Páimage-0003l megtérésének ünnepén ismét imaiskolás alkalom volt. Apostolkodás, missziós lelkület, keresztség és üdvösség, csodás gyógyulás, rendkívüli jelek... Ez csak néhány olyan téma, amely előkerült az este folyamán.  

Ökumenikus imanap

Ökumenikus imanapAz igazságra, csakis az igazságra törekedj” – ezen szentírási gondolatra van felfűzve az idei ökumenikus imahét, amelynek egyik állomása plébániatemplomunkban volt.

Bérmálkozók lelki napja

Bérmálkozók lelki napjaImaösvényen haladtunk a bérmálás felé.

Az új esztendő első fatimai alkalma

image-0005Új esztendőben új szívekkel engeszteltük Szűz Mária Szeplőtelen Szívé. Ez alkalommal Inzsöl Richárd atya volt a vendégünk Vaskeresztesről.

Lelkipásztori Munkatársak ígérettétele és házszentelés a plébánián

              Nagy segítség plébánimage-0005iánkon a Lelkipásztori   Munkatársak szolgálata. Évről évre megújítják ígérettételüket, miután megkapták engedélyüket Püspök atyától. 

Ökumenikus imahét

Ökumenikus imahétEbben az évben is megrendezésre kerül az egész Egyházban a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét. Az elmúlt évek hagyományát folytatva a zalaegerszegi keresztény közösségek is bekapcsolódnak a közös imádságba.

Az imahét idei jelmondata: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj...” MTörv 16,18-20. Az imahét során minden nap más-más templomba várjuk közös imádságra városunk lakóit, hogy az egység felé vezető úton együtt haladva munkáljuk Krisztus vágyának beteljesítését, hogy a világ keresztényei újra egyek lehessenek.

Az imádságos találkozók helyszínei:

Január 21. hétfő 18 óra Mária Magdolna plébániatemplom
Január 22. kedd 18 óra Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom
Január 23. szerda 18 óra Református templom
Január 24. csütörtök 18 óra Evangélikus templom
Január 25. péntek 18 óra Jézus Szíve ferences plébániatemplom

Plébániai bál

Plébániai bálFebruár 16-án, szombaton 19 órától már ötödik alkalommal rendezzük meg plébániai bálunkat a Mindszenty iskolában. Az idei bál különlegessége, hogy az ’70-es, ’80-as évek retro világát próbálja felidézni. Ehhez kérjük, hogy aki teheti és hajlandó egy kis mókázásra, szíveskedjen egy olyan ruhadarabot vagy kiegészítőt magára venni, amely erre a világra jellemző.  A szokásos tombolahúzás mellett most is egyéb különlegességekkel és meglepetésekkel is várjuk a bálra érkezőket.

A bálra belépőjegyek kizárólag a Plébánia Hivatalban vásárolhatók meg. A belépő- és vacsorajegy ára 3000 Ft. Középiskolás és egyetemista diákok kedvezményes jegyet vásárolhatnak 1500 Ft-ért, amely a vacsorát is tartalmazza.

Ebben az évben is várunk sütemény-felajánlásokat, amelyet február 15-én és 16-án lehet majd leadni.  Másfelől tombola-felajánlásokat is örömmel fogadunk. Kérjük a testvéreket, hogy akár vállalkozókat megkeresve, akár saját tombolanyereményt összeállítva is segítsenek. A tombolatárgyakat a Plébánia Hivatalban lehet leadni hivatali időben.

Mindazok, akik nem tudnak eljönni a bálra, támogatójegy vásárlásával segíthetik célkitűzésünk megvalósulását. Támogatójegyeket a Plébánia Hivatalban és a sekrestyében lehet vásárolni 500, 1000, 2000 és 5000 Ft-os címletekben.

Szeretettel hívjuk tehát mindnyájukat plébániai bálunkra, hogy ebben az örömben is együtt vehessünk részt!

Vízkereszt ünnepe

A karácsonyi ünnepkör záró akkordjai hangzanak el a image-0003mai napon szerte a világban. Plébániánkon is vízszentelést tartottunk.

Szívhang - Új műsor a Mária Rádió Savaria adásában!

maria-radio-savariaElindult a Mária Rádió Savaria új műsora, a Szívhang.

Benne a kertvárosi plébánia önkénteseinek lelkes szolgálata révén összeállított műsort hallgathatnak mindazok,a kik tudják fogni az adott hullámhosszt (Szombathelyen és környékén FM 88,4).

Vagy interneten az élő adás hallgatható: https://www.mariaradio.hu/MRPlayer.html?r=szombathely  

A zalaegerszegi műsort első alkalommal Vízkereszt vasárnapján hallhatják a hívek a következő időpontban:

Az 1. rész 7:03-tol lesz kb 7:55-ig.  A 2. rész 8:00-8:38-ig

 

Köszönjük mindenkinek az önkéntes munkát, szolgálatot!

Isten áldása és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárása kísérje a rádióhallgatók és a kertvárosi hívek életét!

Búcsúzunk az elmúlt évtől

szilveszter-image-0001Utolsó alkalom, hogy a plébánia eseményeinek tudósításánál a dátum 2018. Milyen csodálatos esztendő áll mögöttünk! Illő volt, hogy hálát is adjunk érte.

Szent Család vasárnapja

Karácsony ünnepkörében kiemelkedő alkalom a mosimage-0014tani vasárnap, amelyet Szent Család vasárnapjának neveznek.Bazitán és a Kertvárosban családok megáldásával tettük ünnepélyesebbé közös liturgiáinkat.

Karitász évzáró

Karitászunk év közben nagyon lelkes önkéntesekimage-0001kel sok emberhez jut el, hogy közvetítse a helybeliek szolidalritását. 

Most nekik köszöntük meg, hogy sokszor erőn felüli szolgálatot vállalnak.

Szentségimádás Bazitán

Karácsonyi ünnepek hajrájának utóhatásai még soimage-0003k felé érződnek, mások már az év vége lázában égnek, Bazita azonban a mai napon Istenre fordította tekintetét. Szentségimádási napot tartottak. 

Aprószentek ünnepe

Azért tudunk megfogalmazni bármit, azért tudunk érvimage-0002elni az élet ellen, vagy mellett, mert mi élhetünk! Hála szüleinknek, akik az életünk mellett döntöttek! 

Mindazokért imádkoztunk, akiknek ma nem biztos, hogy megadatik az élet ajándéka, az abortusz áldozataiért, orvosokért, ápolókért, kismamákért, kisbabákért, magzatokért.

December 26 - Szent István ünnepe

image-0002Szent István első vértanú (protomártír) ünnepén Brenner Jánost ábrázoló képeket áldottunk meg Bazitán és a kertvárosban.

"A pásztorok közt megjelent a nagy mindenség Pásztora"

Karácsony ünnepének első pillanatai az éjféli misén törtéimage-0006nnek. Hogyan is ünnepelt a Kertváros?