A Szentatya üzenete Hivatások vasárnapjára

Ferenc pápa papokkalHúsvét 4. vasárnapja minden évben a Hivatások vasárnapja. Ilyenkor az egész Egyház imádkozik azokért, akik Istennek és az ő népének szentelték egész életüket, s minden erejüket. De imádkozunk azért is, hogy az Úrhívó szava mindig pozitív válaszra találjon a fiatalok lelkében. Szentatyánk évről-évre üzenetben buzdít a hivatásokért végzett imára. Idei körlevele alább olvasható.

Információk a hétre - május 11.

Hétköznapi férfiak rendkívüli dolgokra hivatvaHúsvét 4. vasárnapján minden évben a lelkipásztorokért, valamint új papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk. A következő hét fontos információi megtalálhatók alább.

Édesanyák köszöntése

Édesanyák köszöntése - 2014. május 4.Május első vasárnapján templomunkban is megköszöntöttük az édesanyákat. Fiataljaink verssel és énekkel ajándékozták meg a szentmise előtt szeretteiket, majd pedig virágcsokrot helyeztek el az égi édesanya szobra előtt is.

Zarándoklat Csaba atya pappá szentelésére

Szeghy Csaba Tamás diakónusEbben az évben különleges ajándékot kap plébániánk, amikor a közülünk származó Szeghy Csaba Tamást pappá szenteli Márfi Gyula veszprémi érsek. A papi hivatás igazi kincs egy egész plébániai közösség számára, hiszen a Jóisten különleges ajándéka az, amellyel megmutatja azt is, hogy egy közösség olyan lelkületű, hogy táptalajt talál benne az isteni hívó szó.

Információk a hétre - május 4.

Lovagló fiúHúsvét 3. vasárnapjának hirdetései 2014. május 4-én, anyák napján.

A Zalaegerszegi Esperesi Kerület koronagyűlése

Koronagyűlés 2014. április 28.Plébániánkon került megrendezésre a Zalaegerszegi Esperesi kerület tavaszi koronagyűlése, amelyen esperesi kerületünk lelkipásztorai gyűltek össze közös tanácskozásra. Rendkívüli öröm számunkra, hogy az összejövetelt plébániánk láthatta vendégül ezen alkalommal.

Információk a hétre - április 27.

XXIII. János és II. János PálHúsvét 2. vasárnapja egyúttal az Isteni Irgalmasság vasárnapja is. A mai napon avatja szentté Ferenc pápa Rómában Boldog XXIII. János pápát és Boldog II. János Pál pápát. Az előttünk álló hétre vonatkozó információk alább találhatók meg.

Nagypénteki interjú a megyéspüspökkel

Dr. Veres András megyéspüspökA Zalaegerszegi Televízió KultúRandevú című műsora Dr. Veres András megyéspüspökkel készített interjút, amelyet Nagypénteken sugárzott a televízió. A műsor teljes egészében megtekinthető alább.

Első húsvéti vigíliánk

Húsvéti vigília - 2014. április 19.Plébániatemplomunkban ebben az évben szerveztük meg először a húsvéti vigília szertartását. Az este során közös imádságban vártuk az Úr feltámadását, s töltöttük el az estét közös istendicséretben.

Az Úr halálára emlékezve

Nagypéntek - 2014. április 18.Plébániánk nagypénteki liturgiái sok lehetőséget teremtettek a közös imádságra. Reggel a zsolozsmát imádkoztuk el, majd keresztúti ájtatosságot végeztünk. Az ünnepi nagypénteki szertartás délután fél ötkor kezdődött. A nap Zalaegerszeg város keresztútjával fejeződött be az esti órákban.

Információk a hétre - április 20.

Krisztus feltámadt!Húsvétvasárnap, az Úr feltámadásának napján, 2014. április 20-án a következő információinkat ajánljuk figyelmükbe.

Az utolsó vacsora emlékezete

Nagycsütörtök - 2014. április 17.Nagycsütörtökön az Eucharisztia és az áldozópapság alapítását ünnepeljük, s felidézzük Jézus utolsó vacsoráját tanítványaival. Az esti szentmisével elkezdődik a húsvéti szent három nap, amelyet plébániánk ebben az évben különleges örömmel készített elő, hiszen első alkalommal ünnepeljük a nagyhetet plébániaként.

Virágvasárnap

Virágvasárnap - 2014. április 13.A Virágvasárnap a nagyhét kezdetét is jelenti. Ezen a napon az Úr jeruzsálemi bevonulását idézzük fel, s ugyanúgy, ahogyan az ő kortársai ágakat vittek eléje, mi is ünnepi ágakkal, s azok megáldásával kezdtük a szentmisét az altemplom előtti téren.

Keresztállítás a plébániai központban

Keresztállítás a plébániai központban - 2014. április 15.Április 15-én, Nagyhét keddjén a plébániai központ udvarán felállításra került egy kereszt, amelyet a plébánia egyik hívője ajánlott fel. A kereszt egy már megszűnt út mentén állt a felajánló földjén, s valamikor nagyapja állíttatta. Mivel nem szerette volna, hogy tönkre menjen, ezért felajánlotta plébániánknak.

Fatimai este áprilisban

Fatimai este - 2014. április 10.Áprilisi fatimai esténkre kivételesen április 10-én került sor, mivel 13-a ebben a hónapban Virágvasárnapra esett. Az estét Németh Zoltán körmendi plébános vezette.

Információk a hétre - április 13.

Jézus bevonulása JeruzsálembeVirágvasárnap az Úr jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük. Ezzel a nappal kezdődik el a nagyhét. Az elkövetkező napokban különleges buzgósággal vegyünk részt a szertartásokon. A következő hétre szóló információk alább találhatók meg.

Fontos információ a hitoktatásról

HittanóraAz alábbiakban fontos információkat találhatnak a hitoktatásról azok a szülők, akiknek gyermeke a következő tanévben 1., 2., 5. vagy 6. osztályba fognak járni. Kérjük, hogy gondosan tanulmányozzák át az alábbiakat!

A plébániai központ felújításáról

PlébániafelújításMár javában zajlik a plébániai központ felújítása, sőt, az új plébániai hivatal már meg is kezdte működését. Bár az elkövetkező hónapok még folyamatos munkával fognak telni, már látható eredménye is van az eddig elvégzett munkáknak.

Egyházközségi képviselők eskütétele

Egyházközségi képviselők eskütétele - 2014. április 6.Az újonnan megválasztott egyházközségi képviselőtestület tagjai tették le képviselői esküjüket április 6-án a délelőtti szentmisében. A képviselők megbízatása püspök atya rendelkezésének megfelelően öt évre szól.

Zalaegerszeg város keresztútja Nagypénteken

Szent KeresztÁprilis 18-án, Nagypénteken 19.30 órától első alkalommal rendezik meg a város keresztény közösségei Zalaegerszeg város keresztútját, amelyen lehetőség nyílik városunk minden lakója számára az Úr szenvedéséről való elmélkedésre, valamint szép tanúságtételre Jézus és hitünk mellett.