Fatimai engesztelés - augusztus

Image00002-1Gyönyörű augusztusi estén tarthattuk meg e havi engesztelő imaestünket, amelynek főcelebránsa Nyisztor Krisztián atya volt.

Ismét engesztelő imára és szentmisére gyűltek össze a hívek a kertvárosi templomban. Annak ellenére, hogy augusztus közepe amúgy is zsúfolt a szebbnél szebb programoktól, szép számmal jöttek el a lelkes hívek.

Fatimai rózsafüzér, engesztelő szentségimádás és szentmise után még körmenetre is eljöttek a javarészt idősebb korosztályhoz tartozó emberek.

A szentmisén vendégünk volt Szeghi Csaba nemesapáti plébános, Kovács József zalaegerszegi káplán, Pongrácz Benedek papnövendék. Valamint a gyóntatásban segített Nagy Péter gellénházi plébános. Krisztián atya szentbeszédében Mária szépségéből kiindulva bátorított bennünket, hogy a mi életünk is legyen szép, Istennek tetsző, mi is szentek legyünk, nagy szentek!

Mire befejeztük az esti imádságokat, már javában gyülekeztek a viharfelhők, így valamennyien még az eső előtt hazaérhettek.