Fiatal családosok közösségének tavaszi kirándulása

Lassan tudunk kiszabadulni a Covid okozta bezártságunkból. De a Fiatal Családos image00001Közösség megpróbálta legyűrni tanult tehetetlenségünket. Csácsbozsokra kirándultunk.

Délután három órára beszéltük meg a találkozót a Csácsi Plébánia elé. Egy kissé megfogyatkozva jött össze a csapat, hiszen nehéz mindenkinek úgy szervezni, de „aki bújt, aki nem” alapon nekivágtunk.

Miközben a gyerekek előre futva próbálták mindig előttünk felfedezni a természet titkait, a felnőttek is jókedvűen, hangosakat kacagva, vidáman hagytuk magunk mögött az egyre távolodó várost. Ahogy tisztult a levegő, tisztábban láttuk mi is önmagunkat és a másikat, bár a levegő és a megismerés csak olyan összefüggésben lehet, hogy közben egyre mélyebbre hatoltunk a Zala árterének zöldjébe, ami időt igényelt, így volt alkalmunk sokat beszélgetni.

De mihelyst belemélyedhettünk volna egy-egy komolyabb témába, a gyermekeknek hirtelen jött egy vadászles, vagy gyermekláncfűfejdísz készítés, csalánostoros hajkurászás, vagy egyszerűen egy csalogató pocsolya....- és máris bekapcsolt a „szülői üzemmód”.

Megérkezve a csurgó forrás eredéséhez, medvehagyma ültetvénytől övezett Mária szobor tövében találtuk magunkat. A forrás hűsített, a jókedv üdített, az otthonról hozott pogácsa táplált, a medvehagyma pikáns ízt adott, a gyerekek rohangáltak és végül elkattant egy valódi csoportkép.

Hazafelé út viszont az egyik család épülő házánál ért véget, ahol a háztűznézés után még egy kis pizza, ejtőzés, beszélgetés jutott mindenkinek.

Végül is fergeteges alkalom volt, megkésett évadnyitónak a legjobb!