Alapkőletétel

image00001„Hogyha az úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, őrzője hasztalan virraszt.”/Zsolt 127,1/

Ezért gondoltuk úgy, hogy Isten áldását kérjük már a munkálatok elkezdésére is. A Polgármesteri Hivatal illetékes munkatársaival való folyamatos egyeztetések mentén, hosszas előkészületek után valósulhatott meg, hogy ilyen szépen sikerült ez a mostani ünnep. Szép számmal érkeztek meg a hívek is, hogy részesei legyenek a kezdeteknek. A háttérben/előtérben már tátong a gödör szája, ahol hamarosan megkezdődhet az alap előkészítése, betonozás, falazás, hogy így hamarosan földből kinőve körvonalazódhasson a végleges állapot.

Elsőként a Verő család éneke köszöntötte Szent Józsefet, az épülő közösségi ház védőszentjét. H. Horváth Gyula volt az esemény narrátora. Miután köszöntötte a jelenlévőket, felkérte Molnár János atyát köszöntőjének megtartására. Őt követte meghívott vendégeink beszéde. Így szólalt fel Balaicz Zoltán polgármester úr, aki rendkívül sokat tett azért, hogy állami támogatást kaphasson a tervünk. Ezt követően Vigh László országgyűlési képviselő beszélt identitásunk megőrzésének fontosságáról. Őt követte Székely János püspök úr ünnepi beszéde, majd Orbán Balázs miniszterhelyettes is szólt a megjelentekhez.

Az ünnepségen verset szavaltak plébániánk fiataljai közül: Bakon Bence, Bencze Anna és Rakos Rebeka.

Miután megáldásra kerültek az időkapszulába elhelyezésre kerülő emléktárgyak, ünnepélyesen helyezték bele azokat az ünnepi hengerbe. Így került elhelyezésre Zalaegerszeg zászló, megyei napilap, országgyűlési emlékérem, zalai kitűző, a tervrajz egy példánya, alapító okirat, rózsafüzér és egy plébániai emléklap.

Ünnepségünk díszvendégei leengedték az alapkőnek kialakított helyre az időkapszulát, majd rákerült a fedlap, amelyet a Reneszánsz Kft. ajánlott fel.

Így az alapkő mellett magasodó kereszt, amely közel húsz évvel ezelőtt akkor is felállításra került, amikor a templom épült, most a folytonosság jegyében újra Isten áldásának jeleként áll, hogy így valósulhasson meg ez a beruházás is.

Az ünnepségről készített tudósítások:

 ZTV híradása: https://www.youtube.com/watch?v=g3rJuxIG_jE

Egyházmegyénk honlapja: https://www.martinus.hu/hirek/11004/a-kozosseget-epitik-alapkoletetel-zalaegerszegen

Magyar Kurír: https://www.magyarkurir.hu/hirek/pezseg-plebaniai-elet-kozossegi-haz-epul-zalaegerszegen?fbclid=IwAR1guFLS4gyKasbg7Uof2rY4whroBMVBflwcbw0d0YL8L4c_1LbD6KrKtHs

ZAOL: https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kozosseg-szovetet-is-epitik-425-millio-forintbol-bovitik-a-kertvarosi-templomot-zalaegerszegen-5528723/