Az emberi munka megszentelése Bazitán

image00009Istennek hálát adva jöttünk össze a bazitai templomban azokkal a szakemberekkel, akik konkrétan részt vettek a templom és környezete megújulásában.

Az esemény apropóját az adta, hogy az ünnepélyes megáldáson nem igazán van lehetőség konkrétan is megköszönni azoknak az embereknek a munkáját, akik tevőlegesen is részt vállaltak a folyamatokban. Így a mostani alkalommal együtt adtunk hálát asztalossal, villanyszerelővel, kőművessel, festővel, ablakossal, azokkal akik, a kert rendbetételén fáradoztak, a kerítést elbontották. Azokkal, akik vállalkozóként összefogták a szakágakat, azokkal, akik a menedzsment részét végzik, akik az örökségvédelem részéről a szaktanácsot adták, akik az elszámoláshoz szakértelmükkel segítenek.

Emberé a munka, Istené az áldás. És, hogy ebben az áldásban nekik is részük legyen, ezért értük ajánlottuk fel a szentmisét.

Az ünnepi liturgia után kötetlen formában a templomkertben felállított sátor alatt folytatódott az együttlét, ahol gulyásleves mellett, helyiek süteményével elhalmozva, tele pohárral koccinthattunk.

Isten fizesse meg mindenkinek, hogy szívükön viselték templomunk ügyét!