Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

image00001Urunk bemutatásának ünnepét ültük a mai estén. Templomba lépve már sorakoztak az előkészített gyertyák, majd pedig a hívek sorfala várta a szertartás kezdetét.

Szép számmal gyűltek össze, hogy egy kicsit újra felidézzük, amint a gyermek Jézust bemutatták szülei a templomban.

Pongrácz Benedek papnövendék tartott elmélkedést arról, hogy nemcsak a törvényt teljesítették a szülők, mint, ahogy azok sem csak a törvény szerint jártak el, akik a templomba mentek abban az időben, hanem egyúttal az Istennel akartak találkozni. Ilyen kell egyen a mi keresztény életünk is, hogy nem csupán a törvényt teljesítjük és tartjuk meg, hanem mindig az a vágy lobogjon bennünk, hogy Istennel szeretnénk találkozni.