Bérmálkozók lelki hétvégéje

Közösségépítésnek sem utolsó, de bérmálásra való felkészülésben biztosan sokat jelentő image00007hétvégét töltött el a bérma-csoportunk Gyenesdiáson.

Pénteken délután, miközben sok kilencedikes éppen gólya-avató napját töltötte, közel 20 fiatalunk bérmálásra való készülés jegyében indult a buszpályaudvarról, hogy egy hétvégét eltöltsön Gyenesdiáson az Egyházmegye Közösségerősítő Házában.

A célvárosba megérkezve, de már kellőképpen éhesen közös ebéddel indítottuk a közös időtöltést. Vidáman, beszélgetve tölthettünk kötetlenül időt.

Majd a Közösségi Házban Sziráki Péter tanár úr és Gombos Luca vártak bennünket, hogy tanúságtételükkel tegyék érdekesebbé és vonzóbbá fiataljainknak a felnőtt keresztény életet. Közös játék, éneklés, beszélgetés, tanulás jellemezte az együtt töltött valamivel több, mint két órát. Ezután „csendes percek” keretében a lenyugvó nap fényénél a Balaton partján elmélkedtek, gondolkoztak a hallottakról fiataljaink.

A közös vacsora készítés megintcsak jó hangulatot tudott teremteni, a melegszendvics illata bejárta a házat, miközben mi egymással beszélgetve jóllaktunk a finom falatokkal. Az este során egy tanulságos filmet néztünk meg közösen, majd beszélgettünk róla. Éjszakába nyúlóan lehetett társasozni, kártyázni, beszélgetni.

Reggel 6 órakor kelve ismét hamar a Balaton parton találtuk magunkat, hogy közösen nézzük meg a napfelkeltét.

A reggeli elkészítése és elfogyasztása ismét hangulatos és hangos volt. Mielőtt elindultunk a környékbeli természet adta szépség felfedezésére, még jutott idő ping-pong versenyre is.

Hegy tetején egy kilátónál, füves réten és szakadék szélén egy-egy evangéliumi történet segített bennünket hitünk megéléséről gondolkodni.

Délután közös ebéd, beszélgetés, játék és a Lelkigyakorlatos Ház rendbetételével zártuk napunkat, hogy este fáradtan, de élményekkel gazdagodva térhessünk haza.