Mária-kép a plébánia határában

Elsőcsütörtök délelőttje sem a szokásosan telt el. Népes kis csapat gyűlt össze az Azáleás-völgy bejáratánál, hogy együtt imádkozzon és kérje Isten áldását az elkészült emlékhelyre. Közel 50 évvel ezelőtt úgy nézett ki, hogy véglegesen elpusztították vandál kezek a város ezen részének egyik kis vallási helyét, de a történelem másként rendezte. Nagy öröm, hogy Isten áldását kérhettük a képre, amely által így is imádságos légkör és hely fogadja a városba ebből az irányból érkezőt. Az áldásban közreműködött Kiss Kornél ofm atya és Stróber László esperes, apátplébános is.