Elsőáldozás Bazitán és a Kertvárosban

image00006Annak ellenére, hogy az időjárás kevésbé volt napos, mint az elmúlt hetekben, hónapokban, mégis ragyogó napunk lett, hiszen közel 40 fiatal járult első alkalommal szentáldozáshoz.

Már hetek óta tartott a külön felkészítő alkalmak sorozata, így rutinos kis fiatalok várták a szombatot, amikor elvégezhették a szentgyónásukat. Vasárnap délelőtt pedig megkoronázódott a hosszú felkészülés.

A 8.30-kor kezdődő bazitai szentmise több szempontból is fontos volt: Hiszen templomunk védőszentjének, Nagy Szent Teréznek is emléknapja volt, így búcsúünnep is. Emellett egy éve volt a templom megáldásának ünnepe. De leginkább az foglalta el a központi gondolatot, hogy egyik hűséges minisztránsunk, Flóra elsőáldozó lett. Családja körében, gyönyörű ruhában, szép kis verssel és imákkal készülve várta a nagy ünnepet. A szentmisében most is ő volt, aki az oltár terítésénél segédkezett. Ezért a szentmise végén a minisztránsok közössége nevében is egy külön kis ajándékkal kedveskedtünk neki.

11.30-kor pedig a kertvárosi templom telt meg zsúfolásig. 38 fiatal jelentkezett és készült, hogy elsőáldozó lehessen. Felkészítő hitoktatójuk, Endrédiné Fekete Ágnes közreműködésével, kis versekkel, énekekkel és imákkal tették még emlékezetesebbé az ünnepet. A szentmise végén mindenki emléklapot vehetett át és kaptak mellé egy hófehér rózsafüzért is, hogy imával őrizzék meg szívükben a mai nap kegyelmeit.