Mindszenty József
Plébániatemplomunk Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére és Mindszenty József bíboros emlékére épült.
Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek tisztelete mindmáig elevenen él Zalaegerszegen. Nem véletlenül, hiszen 1919-1944 között városunkban, a Mária Magdolna Plébániának volt plébánosa. Számos személyes emlék köti a városlakókat egykori plébánosukhoz. Azok is, akik személyesen nem ismerték őt, mindmáig élvezik az ő munkája gyümölcsét, hiszen Zalaegerszeg vallásosságának kialakításában és megőrzésében Mindszenty plébános munkája meghatározó volt.
A Magyar Katolikus Lexikon így foglalja össze Mindszenty József zalaegerszegi munkásságát:
1919. október. 1: Zalaegerszeg 5 filiát is ellátó adminisztrátora, 1921: plébánosa, ahol korszerű egyházközséget, elmélyült hitéletet teremtett. Fölépíttette a zalaegerszegi ferences templomot és kolostort, a Notre Dame nővérek anyaházát és tanítónőképzőjét, elemi és polgári iskoláját; modernizálta a plébánia-épületet, szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított, tanévenként szegénysorsú falusi fiúkról gondoskodott gimnáziumi tanulmányuk idején. Kialakította a házapostolok hálózatát, hitbuzgalmi egyesületeket szervezett, fölújította a katolikus művelődési ház működését, részt vett a Göcseji Múzeum létrehozásában, nyomdát létesített. Az 1920-as évek elején rövid időre tisztséget vállalt a Keresztény Párt vármegyei elnökségében. 1924: pornói címzetes apát. 1927: az egyházmegyei zsinat határozatából a szombathelyi egyházmegye zalai elmaradott részének püspöki biztosaként 19 új templomot, 7 plébániaépületet, 9 misézőhelyet, 12 iskolát építtetett, s szervezte meg körülöttük a katolikus közösségek életét. Fontosnak tartotta az országos és helyi sajtót, igyekezett a katolikus szellemiséget érvényesíteni a zalaegerszegi és vármegyei újságokban. 1937: pápai prelátus. - Aktív résztvevője az aktuális hazai társadalmi kérdésekkel foglalkozó regionális és országos papi összejöveteleknek azzal a céllal, hogy erőteljesebben érvényesüljenek a hazai közéletben a keresztény erkölcsi elvek és a szociális enciklikák tanítása. Tudatosította a kommunizmus és a nemzetiszocializmus veszélyét a magyar katolikus egyházra, szintén az erről szóló, akkor kiadott pápai körlevelek alapján. - 1939: gr. Teleki Pál miniszterelnök (1939. II-1941. IV.) fölkérésére a náci Volksbund- és nyilas hatásokat ellensúlyozni kívánó, a magyar keresztény-nemzeti értékeket védő Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetője. XII. Pius pápa (ur. 1939-58) 1944. március 4-én veszprémi püspökké nevezte ki. Március 25-én Esztergomban püspökké szentelték.
Plébániatemplomunk és annak hívei különleges módon is ápolják egykori lelkipásztoruk emlékét. Templomunkban egy a bíborost ábrázoló grafika is helyet kapott, amely előtt a hozzánk látogatók leróhatják tiszteletüket a magyar egyháztörténelem e nagy alakja előtt.