Ministránsok

Amikor közösségekről beszélünk könnyű megfeledkezni a szolgáló csoportokról, mint például a ministránsokról is. A 2015-ös évben igyekeztünk kicsit több időt szentelni annak, hogy a közösséget építsük, amellett, hogy igyekeztünk tökéletesíteni a szolgálatot, hogy még szebbé tehessük a szentmisét.

Nagyjából két hetente hétvégén találkozunk, a miséken kívül. Ilyen alkalmakon együtt imádkozunk, és igyekszünk gyakorolni a feladatokat, hogy egyre szebben tudjunk szolgálni a miséken. Természetesen emellett nem maradhat el soha egy kis játék se, aminek nem titkolt szándéka, hogy összehozza a közösséget, és hogy egy jót szórakozhassunk. Igaz, hogy nemrég óta tartunk rendszeres próbákat, de már is nagyon jól haladunk, és a próbák hangulata is egyre jobb. A misén való szolgálat is fejlődik.

Az egyházmegyei ministráns találkozón is képviseltük a plébániánkat. Itt egy izgalmas akadályversenyen vehettünk részt, ami Szent Mártonhoz kapcsolódott. emellett lehetőségünk nyílt megismerkedni az egyházmegye más ministránsaival is.

A ministránsok közössége sok új taggal bővült, és mind a z új, mind régi tagok nagyon lelkesek. Vannak kicsik, nagyok még nagyobbak, középiskolástól egészen a kezdő iskolásokig terjed a skála. Lelkes csapatunk (amely már több, mint 30 főt számlál) szívesen vár minden kedves érdeklődő kisfiút és nagyfiút, ha szeretnének egy lelkes, friss és vidám csapatnak a tagja lenni, és részt venni az oltár melletti szolgálatban, sőt megtanulni, hogyan lehet igazán szépen szolgálni a szentmisén Krisztusnak. Tarts velünk, egy igazán vidám úton Jézus felé!

Marx János és Tamás