Haladó hittancsoport
A plébánia első katekumen csoportjának tagjai 2014 májusában bérmálkoztunk. Örömteli ünnep volt ez számunkra, de rövid idő múlva azt éreztük, hogy valami hiányzik, hogy számos kérdésünk van még, amire nem tudjuk a választ. Felvetettük Robi atyának, hogy szeretnénk tovább lépni hitünk és egyházunk megismerésében, amit ő támogatott, és így jött létre 2014 őszén a felnőtt tanulócsoport. A katekumenátus alatt minket kísérő kezeseink közül néhányan segítették és még ma is segítik csoportunkat. A felnőtt tanulócsoport megalakulása óta jelentősen átalakult, többen távoztak is a csoportból, de csatlakoztak is hozzá újabb tagok.
Kéthetente találkozunk, amikor a Katolikus Egyház Katekizmusának egy-egy rövid részét, és a Szentírás egy fejezetét beszéljük meg. Átgondoljuk, hogy milyen hatással van és hogyan valósítható meg az adott téma a mindennapi életünkben. Megosztjuk egymással tapasztalatainkat, és a másik által is keressük az Úr személyes, hozzánk szóló üzenetét. Célunk nemcsak az ismeretek megszerzése, hanem az is, hogy a megtanultak életünk részévé váljanak.
Ajánljuk csoportunkat mindazoknak, akik útkeresők, vagy akik többet szeretnének tudni hitünkről, vagy akik „csak” tartozni szeretnének valahová és szívesen csatlakoznának hozzánk. És hogy miért? Így vallanak erről a csoport tagjai:
„Jó, hogy itt megbeszéljük a katekizmust, és azt, hogy a hitünket hogyan tudjuk megélni a mindennapi életben, és a Biblia is szóba kerül. Ha másra nem is jó a közösség, csak arra, hogy kéthetente eszembe juttassa, hogy keresztény módon éljek, már akkor megéri ide eljönni.” – Eszter
„A tanév elején egy gyónásom alkalmával egy csodás gondolatot kaptam. Az ember annyi mindent gondosan megtervez az életében, így feladatom az volt, hogy alkossam meg a tanévre saját lelki tervemet, amelyben a tanulócsoportban való részvétel is szerepelt. Nagyon örülök, hogy így döntöttem, mert minden alkalommal olyan munícióval térhetek innen haza, ami a hétköznapok során is erőt nyújt és igényességre int.” – Anita
„Úgy gondolom, hogy ez a közösség mindig újabb kérdéseket generál bennem a saját keresztény életemmel kapcsolatban, és ösztönöz ezekben. Itt egymás hitéből épülünk, a közösség hordoz, felemel és fejleszt.”- Angéla
„Ez egy hely, ahol Isten dolgairól lehet elmélkedni egy kicsit kiszakadva a mindennapokból és távolságot tartva azoktól. És egy lehetőség is, hogy felnőttként „dolgozzak” a hitemért.”- Zsuzsi
Dr. Sárközi Violetta